Helytörténetírás levéltári forrásai III. 1944-1971 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 9. (Debrecen, 1976)
XXVIII. fondcsoport. EGYESÜLETEK
gyűjti és műsoraiban feldolgozza a hajdú-bihari, hortobágyi és tiszántúli néptánckincset és folklorhagyományokat, s ezáltal ápolója lesz a néphagyományoknak. Amatőr táncosokat, zenészeket, énekeseket egyesit soraiban, akik a hazai és külföldi közönség előtt önálló formában, vagy fesztiválokon mutatták be műsoraikat. Célja továbbá a jó közösségi és művészi nevelés elősegitése. Az együttes elődje tulajdonképpen a Magyar Szovjet Társaság táncegyüttese volt, tagjai ekkor főként a Mezőgazdasági Középiskola tanulóiból verbuválódtak, A Pjatnyickij Együttes debreceni látogatása után a Szabadművelődési Felügyelőség kezdeményezésére az MDP. Megyei Bizottságának támogatásával, a Csenki Kórus, az MSzT tánccsoportja, az akkor még működő városi Regőscsoportból, és debrecen zenészeiből jött létre az akkor közel 150 tagot számláló közppnti együttes. A tanácsok megalakulása után a Megyei Tanács vette át, igy lett első hivatalos neve: Hajdú-Bihar megyei Tanács Népi Együttese, s közvetlenül a Népművelési Osztály irányításával működött. 1953-ban az együttes szervező munkáját a közben létrejött Debreceni Dárási Művelődési Ház vette át, majd a MO. Városi Tanács közvetlen irányítása alá került, ekkor nevét Debreceni Népi Együttesre változtatta. Amikor a Járási Művelődési Ház Ady Endre Művelődési Ház címen a M.3. Városi Tanács felügyelete alá került, a DNE ügyeinek intézését az újonnan alakult városi művelődési ház vette át. 1966-ban az együttest a szakszervezeti és tanácsi közös fenntartású Debreceni és Hajdú-Bihar megyei Művelődési Központ vette át. Az együttesre vonatkozó iratok egy része az emiitett, részben megszűnt szervek iratanyagában keresendők a vonatkozó években. Miután az együttes szinte alakulásától megőrizte a működésére vonatkozó iratokat, a tagságra, müsorpolitikájára vonatkozóan az emiitett fenntartó vagy működtető szervek, intézmények anyagában a jelentéseken kivül alig vannak iratok. Gyakorlatilag az együttesben évenként összegyűjtött, bár igy sem teljes iratanyag mutatja legjobban az együttes tevékenységét. A nagyszámú hazai, színpadi és televíziós fellépés mellett számos külföldi sikeres szereplés jelzi az* együttes eredményes működését a különböző rangos dijak mellett. Vegyes levelezés 1950-1965 3 doboz Személyi nyilvántartások 1953-1965 1 doboz Munkaterv, költségvetés, jelentések 1952-1965 L doboz Esemény és munkanapló 1954-1964 1 doboz Hc-^ai és kOífölii szereplések 1950-1969 1 doboz A Debrőrtini Népi Együttes a sajtó tükrében 1950-1959 1 doboz A MAGYAR CIONISTA SZÖVETSÉG HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI SZERVEZETE IRATAI /1941-/ 1945-1949 XXVIII.96. 0,05 fm. A hajdúböszörményi szervezet üléseinek jegyzőkönyvei, központi kiadványok, egyéb nyomtatott propaganda anyagok betekintést engednek a szövetség életébe, amelynek anyaga Hajdúböszörmény megyei város polgármesterének 21418/1948 KSz., az egyesületek működésének felülvizsgálatára vonatkozó határozatával zárul.