Béres András: Útmutató krónikaíróknak - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 7. (Debrecen, 1975)

A krónikák dokumentum gyűjteménye

foglalására is, a különbség csupán annyi, hogy ennek fontossága jobban előtérbe kerül, tekintettel arra, hogy az ilyen iratok könnyebben kikerülhetnek a levéltári ellenőrzés alól, sorsuk bizonytalanabb, mint az ellenőrzött megőrzendő iratoké. Fényképfelvételek esetében el kell mondani, hogy minden érdekes lehet. Községi krónika esetében a régi építészeti, népi műemlékek, régi lakóházak, lebontásra itélt épületek, gazdasági objektumok, a népi gazdálkodás épület és egyéb tartozékai, épülő házak, középületek, az alapozástól a megvalósulásig, viselet, szokások, az emberek, egyszóval minden, ami képi megfogalmazásban az Írásban rögzítetteket alátámasztja. Vonatkozik ez az üzemekre, ahol a gyár külső épületét, az egyes mühelyrészlegeket, örökíthetik meg a képek, de ábrázolják a munkafolyamatokat, a kész termékeket, a fogyasztókhoz kerülő kész áru útját, lényegében az üzemi, gyári élet minden fázisát, a megbeszélésektől a gyűlésekig, a kulturális, sport, egészségügyi, szociális létesítményeket, de a dolgozók, szocialista brigádok, a vezetők portréit, természetesen az adottságoknak megfelelő mennyiségben és méretben. A fényképfelvételek hátoldalára minden esetben fel kell jegyezni a felvétel helyét, tárgyát, esetlég rövid leírással, dátumát, és nem utolsó sorban a felvételező nevét. Arra azonban vigyázni kell, hogy az irás olyan Íróeszközzel kerüljön a fénykép hátlapjára,hogy elején át ne üssön, hogy ezáltal használhatóságát ne rontsa. A krónikairásnak egyébként a fényképes dokumentáció a legfontosabb része, s a már elkészült krónikáknak ez a legértékesebb része. Nagyon sok helyen vásároltak már fényképezőgépet, de intézmények fotószakkörei igen szép feladatnak tekinthetik ha a