Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

Bevezető

Hiteljének megjelenésével a reformkérdések már teljes társadalmi kavarodást idéztek elő. Ezért mi a reformkor kezdetét 1825-höz kötjük anélkül, hogy merev korszakhatárra gondolnánk. A reformkor telítve volt ellentmondásokkal, melyeknek gyökerei egyrészt a különböző gazdasági érdekeket képviselő osztályok magatartásából eredtek, másrészt társadalmi és politikai hagyományokba ágyazódtak. Ezek az ellentmondások gyakran felszínre törtek és küzdelmes összecsapásokhoz vezettek, Pesten és vidéken egyaránt. Ismeretes, hogy a feudális uralkodó osztály, a nagybirtokos arisztok rácia, de még a városok falai között élő nemesség is századokon át harcolt a városok kiváltságai ellen, miközben az országgyűlési képviselet is háttérbe szorította a polgárságot. Bár a XVIII. századi fejlődésben, a gazdasági erők kibontakozásában a városok elsődleges szerepet játszottak, az ipar és kereskedelem területén új utakat kerestek s nemegyszer találtak, politikai jogokat mégis legföljebb önkormányzatuk határain belül gyakorolhattak, mert az országgyűléseken egyetlen szavazatukkal nem sok eredményt érhettek el. A XVIIII. században kezdett erőteljesebben fejlődni a kézművesipar még annak ellenére is, hogy a céhek gátolták a technikai újítások terjedését, valamint a termelés társadalmi bázisának szélesítését.

15 Európa egyes országaiban, mint Hollandiában, Angliában és Franciaországban már „elhárultak az akadályok az emberi társadalom teremtő- és termelőerőinek útjából, s ettől kezdve lehetővé vált az emberek, az anyagi javak és a szolgáltatások szakadatlan, gyors ütemű és mindmáig korlátlan megsokszorozása".

16 Megnyíltak a zsilipek az ipari forradalom előtt, ennek kedvezőbb feltételei azonban Magyarországon kevésbé jöttek létre. A magyar városok polgárságának uralkodó csoportjai nem kívánták a polgári átalakulással együtt járó termelési viszonyok megváltoztatását. Ebből adódott konzervativizmusuk, egészségtelen szembefordulásuk a forradalmi, sőt sok esetben a nemzeti függetlenségi eszmevilággal. Az ipari elmaradottságuk miatt a magyar városokban nem alakultak ki valódi és szilárd „népesedési centrumok".

17 A polgári haladás legnagyobb fékje a feudális rend elavult gazdasági, társadalmi és politikai viszonyai voltak. Ezek leküzdésére a viszonylag gyenge polgárság nem vállalkozhatott, bármennyire feszítette a hitelhiány, ostromolta a kereskedelmi szabadság követelése, a nagykereskedelem egyre erőteljesebb kibontakozása, az ipari tőkebefektetés igénye. Hitel, tőke, szabad munkaerő hiányzott a legtöbb városban, s ezeknek hátrányát a polgárság minden rétege érezte, de a megváltoztatás útjának felismeréséig kevesen jutottak el.

18 A XVIII. században a polgárság már erősen differenciálódott egyrészt a lakosság hullámzása folytán, másrészt pedig az egyes csoportok gazdasági helyzete alapján. A differenciálódás a középkorban még látszatra egységes lakosságot érdekeltségi körök szerint szórta szét. Az egyes városok külsőleg egymástól kevésbé tértek el, mégis belső felépítésük folytán sokszor egymással ellenséges erőként álltak szemben.

19 Ezen a tényen még az sem változtatott, hogy az országban voltak tárnoki városok s azok sorában Buda, Pest, Kassa, Eperjes, Szeged, Szatmárnémeti, Debrecen stb., amelyeknek egyenlő jogai érvényesültek, valamint voltak királyi személynöki városok, mint Kisszeben, Trencsén, Kőrös, Selmecbánya stb., amelyeknek jogpolitikai helyzete szintén azonos szinten állt.

20 De a köztörvények alig utalnak arra, hogy a jo-