Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)
I. FEJEZET. Település, városfejlesztés - Az árkon kívüli település
szerint udvaraikból fiók csatornákat a földbe építtetni mindez ideig halogatták", tovább nem szabad elnézni. A határozat szerint kötelesek 30 nap alatt „a felső folyókat" megszüntetni és a fiókcsatornákat megépíteni. De, úgy látszik, a határozat nem vezetett teljes eredményre, és ezt március 30-án a királyi biztos is megállapította. Javasolta, hogy amíg nincs mindenütt csatornázás, addig legalább mészkövekkel kirakott gödröket kell ásatni. 173 Lassan-lassan a tanács rádöbbent arra, hogy a taxások kényszermunkájával valóban nem lehet a csatornázás nagyméretű feladatát megoldani. Emiatt helyettük fizetett napszámosok felvételét rendelték el, akár Debrecen határain túl fekvő területekről. A szintezés pontos megállapítása után azonnal gondoskodni kellett idegen munkaerők alkalmazásáról. Erre utal Kovács Lajos néptribun 1847. március 30-án a nagytanács elé terjesztett jelentése azzal, hogy a csatornák ásatására „a vidéki helységekből teles munkások nemcsak felszólíttattak, de ide is rendeltetvén, velők szerződés is köttetett", méltányos áron. A szenátus szerette volna a munkásokat elbocsátani, de az összehívott közgyűlés korábbi, március 26-i felhívása ezt nem tette lehetővé; ezért szerződött velük a néptribun. A munkások részére azt az utasítást adták ki, hogy „a partosabb részeket a mérnöki jelentéshez képest folytassák". Az elkészült tervek azonban nem mutatkoztak megfelelőknek, azokat újból át kellett dolgozni, mert a hibák menet közben derültek ki. 17/ * Az ügy elintézése amiatt húzódott. A sikertelenség okára azonban csak keserű tapasztalatok árán jöttek rá. 1852. augusztus 20-án Beregszászy Pál és Somogyi Károly mérnökök jelentették, hogy az alapvető hibát az 1820-as években követték el. Akkor ugyanis a terveket úgy készítették, hogy a Hatvan, Péterfia, Csapó utcai „osztályzatokban lévő árkok és csatornák minden vizei a Miklós-utca felé, a most egyedüli Nagy Tóczói főcsatornába folynak"; ezt viszont nem lehet befödni a szüntelenül felhalmozódó iszap miatt, mert „a Hatvan és Német-utcai csatornák boltozatjai a kérdéses főárokba való torkolatjuknál alig hat hüvelyknyi magassággal vannak megkülönböztetve, bárha egymástól 260 ölnyi távolságra esnek, melynek természetes eredménye a tespedés lévén, egyedül a minden évben újra megásható nyílt árok által lehet a vízfolyást fenntartani". Ezért „e három évtized által elszámított akadály" okozta a csatornázás megoldatlanságát; az új tervek alapján 1855. november 23-án a debreceni községtanács új csatornaépítést rendelt el, de a munkálatokat, a fedett csatornák hálózatát csak 1862/1863-ban lehetett befejezni. De ez már igazodott a város vízszintezéséhez, a különböző gátakhoz - Üjgát, Köntösgát, Bukgátja, Szikgát, Ógát, Mogyorósgát stb. - és elsősorban a Tócó folyásához. 175 Az árkon kívüli település Debrecen településszerkezetének egy másik nagy jelentőségű elemét az árkon kívüli település határozta meg. Ez a települési forma több sajátosságot hordozott és már kialakulásánál is több tényező játszott szerepet. Ismeretes, hogy bár Debrecen 1361-ben városi rangot (civitas) nyert, ezáltal lehetőséget kapott, hogy egyenjogúvá váljék a korábbi szabad királyi városokkal. Viszont kétséges, hogy mindjárt kezdetben élhetett-e ezzel a joggal, hiszen még élt a város korábbi földesura, a Dózsa család. 1405-ben Zsigmond a királyi városok részére kiadott rendtartás szövegét Debrecennek is elküldötte, vagyis királyi városként ismerte el, a korábbi kiváltságlevélre
