Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - Az önkormányzat állami ellenőrzése

utcákban lakó polgárok megválasztották az elektorokat, majd azok a már korábban létrejött testülettel együtt a követeket. De még így is csak a „polgárok" választhattak, tehát a jog semmiképpen sem terjedt ki a város összlakosságára. A választás során a szenátus tagjai nem szavaztak, hanem őket illette meg a jelölés joga. A követi utasítást viszont - a korábbitól eltérően - a tanács és a választott hites közönség „egyenlő számú egyénei dolgozták ki", majd annak szövegét közgyűlésen tárgyalják meg, „semmiféle újításnak hely nem adatván"; az elkészült szövegen tehát a közgyűlés tagjainak már nem volt módjuk változtatni. A rendelet tárgyalása során a közgyűlésnek az volt a véleménye, hogy annak megvalósítása „a harmadik rend által (ti. nemesség) a királyi városok követei ellen eddig használt ellenállást nagyrészben képes megszüntetni . . ."

3o2 A nemesség haladó csoportjai ugyanis elítélték a városok követküldési módszerét. A rendelet szellemében a szenátus 1843. április 15-én intézkedett a követválasztásról, megállapítva, hogy 5-5 elektor esik l-l utcára, akiket „az utcabeli küldöttségek jelenlétében ... az utcabeli polgárok közül" kell megválasztani április 18-án. A szavazás titkos. Egyidejűleg a tanács nyomtatott hirdetményt adott ki azzal, hogy „minden polgárok, kik a legfelsőbb célzatok szer ént részükre engedett jogot használni kívánják..." a megállapított utcaháznál jelenjenek meg. A választás eszerint nem volt kötelező, tartózkodni is lehetett tőle.

353 A gyakorlat megvilágítására a Cegléd utcai körzet választási rendjét ismertetjük. Az 1843. április 18-án a Cegléd utca szervezetébe tartozó utcák összesen 76 személyt delegáltak az elektor megválasztása céljából. Tehát már az első lépésnél sem közvetlenül gyakorolták a választási jogot, hanem az utcaszervezeten belül lakó polgárok maguk közül egy személyt küldtek ki. A második menet magukra az elektorokra való szavazás volt, amikor a 76 személy közül bárkit meg lehetett választani az engedélyezett és megállapított 5 helyre. Az utcakapitány kandidációja alapján minden helyre 2 jelölt került és jelen esetben Kis Orbán János 10 szavazatot, Csapó János pedig 66 szavazatot kapott. Utóbbit választották egyik elektorrá.

354 Az utcák elektora azonban a további választások során élvezte a passzív választójogot, mert továbbmehetett a nagytanácsba, majd annak kiegészítése után a szenátus tagja és országgyűlési követ is lehetett. Ez a rendszer látszólag tehát a demokratizmus alapján állt, de az alapkiindulás, a jelölés hivatalból történt és főként az utcai elsőfokú választások alkalmával az egyidejű utcakapitány - maga is szenátori rangban - volt a döntő személy. A követi utasítások kidolgozása rendjében bizonyos változás következett be az 1843/1844. évi országgyűlés előtt. Több - főként idősebb - szenátor arra törekedett, hogy az utasítások vitáját szélesebb körre terjesszék ki. 1844. január 22-én egy pótutasításkor javasolta a tanácsnak, szeretné, hogy „a választmányi gyűlések kellő nyilvánossággal tartódjanak".

355 Hasonló elvi alapon történt az 1847-es követválasztás, ugyancsak elektorok útján. A vármegyék, közöttük Bihar is, a kidolgozott utasítási tervezetet közgyűlésen tárgyalták meg, amelyben Debrecen képviselője is részt vett, meghívás alapján. Ezt a nyilvánosságot kívánta érvényesíteni Debrecen több haladó személyisége a városi utasításoknál is.