Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - A tudomány és művészet

de a püspök Budai Ézsaiás és a főkurátor Péchy Imre elutasították. Áz újraalakulásra 1835. január 28-án ismét kísérletet tettek, de az új olvasóegyletet „csak társasági szervezet nélkül" engedélyezték. Kiss Bálint kollégiumi togátus volt a mozgalom egyik szervezője, Kiss Lajos későbbi polgármester is a tagok sorában szerepelt. De még ez a kifejezetten közművelődési jellegű haladó együttműködés is sok volt az akkori politikai légkörben. A helytartótanács 1836. október 31-én a diáktársaság további működését megtiltotta, az egyesületet feloszlatta.

302 De a haladó szellemű ifjúságot semmiképpen sem lehetett elzárni az új irodalom és az új liberális politikai eszmék megismerésétől. A kollégiumban egymást váltó nemzedékek tovább szerveződtek, majd 1839 őszén tanácsi engedély nélkül 29 taggal egy másik egyesületet alkottak „Működő Egyesület" néven, amely a tagokat „közéleti feladatokra" is felkészítette. Első jegyzője 1840 májusában Irinyi József lett, aki megnyitójában felhívta a tagságot, hogy „tekintsünk csak kissé a mívelt Európa igazabb constitutionális országaiba", amivel nyilvánvalóan a társadalmi haladást bénító politikai vezetés megváltoztatására utalt. A tagok között volt Csengery Antal, Szilágyi Sándor, Szabó Károly és több más személy, akik később a politikai életben országosan is szerepet játszottak. Ha nyíltan nem tarthattak gyűlést, az árkon kívül - valószínűleg a Nagyerdőn - titkon találkoztak. Az egyesület tagjai nyilvánvalóan egyetértettek a szatmári 12 pont szövegével és részt vettek annak terjesztésében, amire már utaltunk.

303 Mind a felnőttek szervezésében működő kaszinók, mind a diáktársaságok és más jellegű szövetkezések a gazdasági élet kérdésein kívül foglalkoztak az irodalom, a közművelődés országos és helyi feladataival. A hivatásos szakembereken kívül - mint a ref. kollégium és a piarista gimnázium tanári kara - ezek a műveltségre vágyó személyek terjesztették az újabb eszméket, irodalmi eredményeket. Gazdasági vonatkozásban egynéhány kérdést már megismertünk, viszont a műveltségi színvonal emelkedése szempontjából lényeges kérdés az is, hogy a város vezetői miként foglaltak állást az irodalom új törekvéseivel kapcsolatosan. Kétségtelen, hogy a magyar irodalom XIX. századi s azon belül reformkori jellemző irányzata a romantika. E kor a „romantikus zene és művészet százada Európában és nálunk egyaránt", ahogyan Tóth Dezső megállapította.

304 A romantika köntösében jelentkeztek azok az eszmei törekvések, amelyek csaknem egészükben „a nemzeti lét legfőbb mozgatójává" váltak. Waldapfel József szerint „nem egyszer az irodalom adja a politikai harc főfegyverét . . ."

305 Ez még akkor is jellemző a kor irodalmában zajló küzdelmekre, ha a cenzúra fékezte és korlátozta is a haladó eszmék érvényre jutását. Debreceni vonatkozásban „Péczely korának" nevezték el a reformkor irodalmi közéletét. Ö volt az, aki 1828-ban kiadta az 1805-1823. évekből származó latin és magyar nyelvű verses gyűjteményét Pallas Debreczina címen, majd több tanulmánnyal, kritikai dolgozattal járult hozzá a szabadabb szellem kialakulásához. Éppen Péczely hatására pezsdült fel Debrecenben igazi irodalmi élet. Érdeklődéssel fordult a XVIII. század végén kibontakozó és Csokonaiban csúcspontra érő hagyományok felé és a tudós szemével mérte fel azokat az erőket, amelyek a feudalizmus bilincsei között lefojtva vergődtek.

306