Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)
III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - A végrehajtószolgálat
igazat áZzal az indoklással, hogy az állás számadástételhez van kötve. Áz országgyűlés azonban a kérdéssel nem foglalkozott, emiatt a királyi biztos kinevezési hatásköre jogérvényessé vált. 157 Az 1844. augusztus 18-án megfogalmazott követi pótutasítás ismét felvetette az alkapitányi tisztség kérdését, amikor Debrecen felhívta a követet, tegye szóvá, hogy „a jövőben a rendszeresített tisztviselők kinevezésében a királyi biztosság által a törvény ellen magának tulajdonított joggyakorlatnak megszüntetése iránti kívánatunk orvoslat végett a legfelsőbb helyre felterjesztessék". 158 De a város - és az ország többi városa - e vonatkozásban is csak az 1848. évi polgári törvények végrehajtása után érte el célját. A városkapitány mindaddig ellátta a mezőrendőri feladatokat is, amíg az 1840. évi 9. tc. alapján megszervezték az önálló mezőrendőri hivatalt. Ez utóbbi 1842. október 7-én kezdte meg Debrecenben működését. 159 Munkakörét már neve meghatározta. Illetékessége körül az 1844. áprilisi országgyűlés több napján tartós vita merült fel. A vármegyék nemessége ugyanis azt kívánta, hogy a közigazgatásilag hozzájuk tartozó puszták mezőrendőri felügyeletét maguk a vármegyei alkalmazottak lássák el. Ez ellen Debrecen, mint nagy határú város, élesen tiltakozott. Debrecen elfogadott annyit, hogy a lakosok után járó szubszidiumot a vármegyék pénztára vételezze be, de kiemelte, hogy Debrecennek „volt és van , .. jól rendezett mezei felügyelősége, s e részben a megyék gyámságára nem kívánt szorulni." Hasonlóan szólalt fel Debrecen másik követe, Komlóssy László is, azzal a megokolással, hogy az esetleg a vármegye alá kerülő pusztai felügyelet a várostól elvonja „a kereskedés és műipar munkáskezeit". 160 A városigazgatásnak szakfeladatokat ellátó tisztviselői karát a kezelőszemélyzet egészítette ki, amely az operatív munkák nagy részét végezte. E célból megfelelő irodai személyzet állt a tanácsnoki kar rendelkezésére. A városi szakigazgatás tisztviselői kara teljesített munkájáért a szenátus által megállapított és a magyar kamara részéről jóváhagyott illetményt élvezett. Az illetmény összege alacsony volt, de az állással együtt járó kivételezettség bizonyos előny szerzésére biztosított lehetőséget, s ezekkel többen tudtak élni. Sokat jelentett az, hogy a tiszviselők mentesek voltak a beszállásolás alól, hogy megfelelő nagyságú külön illetményföldet és fajárandóságot élveztek. 161 Ha valaki egy tisztséget másodállásban látott el, mint a főjegyző^ aki egyúttal levéltáros, Magy mint egy szenátor, aki mezőrendőri kapitány volt, külön illetményt kapott. De kiegészítés járt annak a szenátornak is, aki egy másikat hosszabb időn át helyettesített. Többek között Csató István 1844. június 8-án a Magyar Kamara 1844. február 5-én 4496 szám alatt kiadott rendeletére hivatkozva kérte a megfelelő összegű illetménykiegészítést azzal, hogy ha valaki „az övétől különböző osztályú s természetű hivatalát a maga fizetéses hivatala mellett mint helyettesített betölti, a betöltés ideje arányában illendő s a megüresült hivatallal egybekötött fizetésnek felét felül nem haladó jutalom"-ként megkaphatja. 162 Nehezebb volt az alsóbb besorolású alkalmazottak („subalternus") helyzete, akik közül többen és többször egyetlen állás után járó fizetést ketten kaptak. 1828. július 28-án „Köblös István és Pávai István ketten egy fizetésre, Debreczeni Dániel és Komáromy Antal uramék ismét együtt egy fizetésre" irodistává, míg Simon Mihály „fizetés nélkül való cancellistának"
