Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - A Választott Hites Közönség

szenátusnak azt a felfogását, hogy bizonyos ügyekben önhatalmúlag intézkedhet. A nagytanács ragaszkodott fontosabb ügyekben a közgyűlés összehívásához, egyben követelte, hogy magános ülésein hozott határozatait a szenátus mindenkor vegye figyelembe. Több pontból álló memorandumot dolgozott ki, amelynek 32. pontjánál kifejezte: „semmit maga jogaiból levonni nem enged s minden tárgyak felett a maga rendjén intézkedni kíván . . ."

m De a vita tovább tartott s úgy látszik, a szenátus csak haladt a maga útján. Ez tűnik ki a nagytanács 1845. szeptember 25-i ülésén elhangzott megállapításából, amely arról szólt, hogy „napról-napra fölébredvén a választott hites közönség kebelében azon szomorú tapasztalást szülte erezet, miszerint azon bonyolódásoknak, melyek a két testület közti viszonyokra nézve fent forognak", amik miatt „a közdolgok menetele igen nagyon szenved .. .", javasolják, hogy a nézeteltérések tisztázására a két tanács tagjaiból bizottságot alakítsanak.

125 A rendezetlen jogállás indokolta, hogy a lakhatási engedélyek kiadása körül ismételten nézeteltérések merültek föl. 1845. november 15-én a választott hites közönség Lichtmann Dávid ügyében kijelentette, mielőtt véleményét a szenátus felszólítására megfogalmazta volna, hogy „míg a választott hites közönség határozatának a tanácsi határozatok irányábani viszonya megállapítva nincs, addig az ilyennemű tárgyakban a választott hites közönség önjogai veszélyeztetése nélkül magánvéleményt nem adhatván, ezt a tekintetes tanács és a választott hites közönség közös gyűléseiben véli tárgyalandónak".

126 Látható, hogy mind erőteljesebben követelték a közgyűlések megtartását, amelyeken nemcsak a népszónok, hanem a nagytanács minden tagja részt vehetett. De a nézeteltérések alapjául szolgáló okok egyre szaporodtak. 1845. november 27-én Kovács Lajos népszónok tiltakozott a r. kat. templom javítása céljából kiutalt téglák átadása ellen, mert az ilyen természetű döntés „mint patronátusi kérdésbe vágó, egyenesen a közgyűlés ellátása alá tartozott volna". Felfogása szerint „a város a r. kat. egyház irányában a patronátust soha el nem fogadta, sőt annak mindenkor ellene mondott", még az országgyűlési gravámenek közé is felvétette ezt a pontot. A tanács e fellépés nyomán megsemmisítette korábbi határozatát és megtagadta a korábban megszavazott adomány kiutalását, viszont november 28-án „segedelem képpen" 1000 cserepet ajándékozott a r. kat. templomnak. A nagytanács határozott fellépésének valamelyes eredménye lassanként észrevehetővé vált.

127 A hatáskörök tisztázása azonban nem jutott előbbre. A szenátus 1845. december 27-én még mindig arra hivatkozott, hogy a néptribunnak adott korábbi utasítások meghatározták a két testület jogkörét és erről fölösleges tovább tárgyalni. Lényegében tehát az ügy nem jutott nyugvópontra, sőt egyre inkább élesedett.

128 A választott hites közönségnek egyértelműen az volt a meggyőződése, hogy a tanács a választott hites közönséget „a maga határozatának alá rendelni kívánván", annak véleményét „a tanácsi határozat ellenében semmitérőnek nyilvánította". Viszont a korábban kiadott rendeletek értelmezésével, különösen a helytartótanácsnak 1846. január 20-án és 27-én kibocsátott rendeleteire utalva arra hivatkozik, hogy bizonyos tárgyakban mindenképpen „közös gyűlést" kell tartani, főként a nagyobb jelentőségű politikai és gazdasági, valamint az egész várost érdeklő kérdésekben.

129 Kétségtelen, hogy a szenátus minden jogot kizárólag önmagának kívánt fenntartani.