Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

I. FEJEZET. Település, városfejlesztés

közösségi, kezdetben községi szervezet élén álló vezetőség, a XIV. század óta a tanács védelmezte a magántulajdont és valószínű, hogy amilyen mértékben Összeolvadtak a különböző községek, úgy kerültek védelem alá a különböző házhelyek is. Ez volt a debreceni városmag házhelyeinek elsődleges földrajzi formációja, amely végigkísérte a történelem folyamán a későbbi város utcarendjének kibontakozását, és alapvető változtatást csak az 1950 után végrehajtott városrendezés tett lehetővé. Az újabb betelepülők az építkezéshez szükséges házhelyeket vásárlás útján szerezték meg s ezeket feltehetőleg a szenátus előtt kötött - kezdetben szóbeli, később írásbeli - megállapodásokkal szentesítették. Hiába igyekezett a szenátus bizonyos rendszert kialakítani, az véglegesen sohasem sikerült, mert a házhelyek felaprózódása, a vásárlások révén új házhelyek kialakítása nem bizonyos rendszer szerint történt, hanem az érdekelt felek közös megegyezése alapján kötött jogügyletek által. A szenátus lehetőleg törekedett a már kialakult utcákkal párhuzamosan új utcák nyitására, mint 1570ben a Nagyúj, a Kisúj, 1638-ban a Kádas, később a Német, Miklós és Piac utcák közötti térség felhasználásával. Más utcákat viszont meghosszabbított, mint 1670-ben a Péterfia, a Csapó, a Varga utcákat.

13 Az utcarend mindezek folytán teljesen egymásba nyúló közöket, kisebb torkolatokat, egymásba nyúló házközi szabad sávokat hagyott nyitva, ami legjobban a Kováts György által 1750-ben készített térképről olvasható le. Ezen a térképen már a városkapuk is világosan kirajzolódnak a Mester, a Péterfia, a Csapó, az Anna, a Várad, a Hatvan és a Miklós utcák végén, míg kisajtók helyezkedtek el az egyes kapuk között Mester, Cegléd, Varga, Miklós és Német utcai kisajtó néven.

14 A kapukon és a kisajtokon kívül húzódott a város árka, amelynek két szélén szúrós növényzetből sövényt ültettek. Az árkon belül helyezkedett el a városmag, messze túllépve XVI. századi területe határvonalát. Ugyancsak az árkon belül indult meg a XVIII. század óta a városiasodásra irányuló településrendezési folyamat, az urbanizáció, amely a XIX. század elejétől kapott nagyobb lendületet. E folyamat kezdetei azonban még az 1770-es évekhez fűződnek, amikor a királyi biztosok gyakrabban kezdtek foglalkozni a városfejlesztés kérdéseivel és a betelepülő lakosság részére is igyekeztek házhelyeket biztosítani. Ezzel hozzájárultak egy egészen más települési rendszernek, az „újsori" városrésznek kialakításához. A debreceni városszerkezet utcahálózatát az akkori lakosság gazdasági tevékenysége, a volt faluközösségek termelési szokásai alakították ki: minden lakos igyekezett a háza körül az élelem megtermelését biztosító konyhakert telepítésére. A belső kertekre alapozott gazdasági rendszer által megteremtett nagy házhelyek megtartása később hagyománnyá vált. Kezdetben a város árkán belüli ún. belváros, amelyen túl a külsősornak (hóstát) nevezett s a termeivények piaci értékesítése volt. Amikor a faluközösségek a XIV. században megszűntek és helyüket a városi szervezet váltotta fel, majd a céhes iparok kezdtek kialakulni, a belső kertek továbbra is megmaradtak és a háztartások konyhakerti önellátásának alapjaivá váltak. A városiasodás további lendülete és a beköltözött lakosság elhelyezése a települési hálózat újabb bővítését, kiterjesztését tette szükségessé. Ez természetszerűleg megint megváltoztatta Debrecen települési szerkezetét.