Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A külsősori taxások

tobágyi csatorna terve, amelynek az elgondolása egy 1727-ben Ternyei János királyi kamarai tisztviselő által kidolgozott elgondolást követett. De a terv nem valósulhatott meg, hiába tartották azt kívánatosnak még a városi vezetésen kívül álló személyek is, többek között a Társalkodó „B" sziglájú írója.

567 Ezektől az országos jelentőségű szabályozásoktól eltekintve Debrecen három folyójának: a Hortobágynak, Árkusnak és Kadarcsnak mederrendezése állandó igényként jelentkezett. Az Árkus csatornáját Tiszacsege körül 1716-ban kezdték ásni. A Hortobágy Debrecen birtokain természetes mederben ömlik, majd Nádudvar körül a Sárosérrel egyesül. A Kadarcs a hajdúböszörményi rétek körül indul és vizét a Kösi (Kösély) veszi fel és Nádudvarnál a Hortobágy folyóba ömleszti. Mind a Hortobágynak, mind a Kadarcsnak „vizei regulatioja dolgában" 1829. augusztus 24-én tartották 11 törvényhatóság bevonásával az első megbeszélést. A jegyzőkönyv tartalmazza az állattenyésztésre, az itatásra vonatkozó elképzeléseket, valamint a Berettyó és Körös folyók szabályozásának akkori tervét. A szabályozás alapvetően nem történt meg, emiatt 1839-ben a földbirtokosok még a víz karbantartásával kapcsolatos költségek fizetését is megtagadták. A tanács 1839. március 18-án „a Kadarcs lecsapolására és a holt ág hasznosítására" bizottságot küldött ki. De a szabályozás legföljebb a mederrendezés kezdeti fokáig terjedt, hiába kívánták azt a környékbeli községek és földesurak. A szabályozást csak Debrecen hajtotta végre, de Böszörmény és Balmazújváros a maguk területén még 1841. október 18-án sem tettek semmit.

568 1845. november 28-án a szenátus a Tisza szabályozó Társaságtól kérte, hogy „a Hortobágy ki ne száríttassék, hanem inkább folyóvá vagy csatornává alakittassék". A további megbeszélések kapcsán ezt az álláspontot Debrecen következetesen képviselte és valóban így is történt. A belvizek levezetésével is sokat foglalkozott a tanács, különösen a debreceni erdőket elárasztó vízzel; több elképzelés merült fel 1847. április 29-én, de tartós eredményre mindezek nem vezettek.

569 A vasút kiépítésének terve Pest-szolnok között már 1826 őszén felvetődött; a terv szerint innét ágazódott volna Debrecen és más városok irányába, míg a csomópont Szolnok maradt volna. A debreceni követ. Tikos István erre élénken reagált és már 1827. május 29-én jelentést tett az erre vonatkozó vitákról, mellékelve az építési elgondolásokat. A vasúti törvény azonban csak az 1836. évi 25. tc.-kel született meg, mint a kereskedői tőke és a birtokososztály együttműködésének eredménye; a törvényt követte a helytartótanácsnak a kisajátításokról szóló 35 564. számú rendelete 1837. november 14-én.

570 A Debrecent közvetlenül érdeklő vonal kérdésében az országos kezdeményezés 1844-ben indult el, majd a helytartótanács felhívására a tanács 1844. június 24-én határozatot hozott, hogy a „Magyar Középponti Vaspálya Társaság" elnökével, Ullmann Móriccal tárgyalásokat folytat. A tárgyalásokat korábbi megbeszélések előzték meg, majd 1840. március 27-én e célra szervezett bizottság vette fel a Pest-Debrecen közötti vaspálya építésének fonalát, sőt - mint a bizottság augusztus 26-án jelentette - július 27-én a felek helyszíni szemlét is tartottak.

571 A különböző módosító indítványok, elképzelések egyeztetésére folyó tárgyalások kezdődtek, amelyek hosszú időn át tartottak. Abban mindenki egyetértett, hogy a vonalat Debrecenig ki kell építeni; ennek szükségességét