Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)
II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A külsősori taxások
akkor is a tanácsé maradt, ha azon a belvárosból kiköltözött polgár épített vagy vásárolt házat. 537 A hóstátiak soraiban is voltak háztulajdonosok, valamint „lakók", tehát albérlők vagy ház nélkül élő főbérlők, alkalmilag megtelepedett, de esetleg véglegesen helyben maradt falusi beköltözöttek, belső városból kiköltözött polgárjogúak, tehát a vagyonképződés nagy gazdasági szakadékokat mélyített a különböző hóstáti rétegek soraiba. A háztulajdon értéke nyilvánvalóan alacsonyabb volt, mint a belvárosban, általában 250-700 rFt összegre rúgott, de a megélhetés lehetőségei nem voltak kedvezőtlenebbek a jobban kereső hóstátiak számára. A házak állapota rendszerint nem keltette a városias építkezés benyomását, de voltak cserepes fedelű, kőből épült házak is. Több ember számára az új sori háztulajdon a társadalmi emelkedés magas fokát jelentette, hiszen a nincstelenségből egyszerre magasabb fokra ugrott föl. mint 1829-ben Kós István. 538 A lakók befogadását a hóstátiaknak kezdettől fogva tilalmazták, ennek ellenére összeírások egyre inkább sorolják fel a házbirtokosok sokszor egyetlen szobájába beköltözött albérlőket. 1826-ban maga a királyi biztos állapította meg, hogy a házakat 30-40 forint bérért „kiadják évente, holott mint zsellérek a városnak csupán 2 Ft cenzust" fizetnek; 1825-ben azt is megállapították, hogy évi átlagos 30 vFt lakbért szedtek a hóstátiak az albérlőktől. 1826. március 1-én különbizottságot küldtek ki a hóstáti lakók összeírására azzal a megjegyzéssel, hogy „nem volna szabad a hóstátiaknak lakókat tartani", de valójában mégis tartanak. A bizottság a helyszínen folytatott vizsgálat után még aznap jelentette, hogy a házbirtokosok a hóstáton összesen 13 677 vFt összeget bevételeztek az elmúlt évben a lakók után. 539 Ezekre a tapasztalatokra építve a királyi biztos az 1828. december 10-i ülésen megtiltotta a tanácsnak, hogy a hóstáton lakók elhelyezkedését engedélyezze, ugyanakkor a telepek sűrű beépítése ellen is tiltakozott. A mellékelt kimutatás azonban minden rendelkezés ellenére is jól tájékoztat a lakók, a házak számarányairól. 540 A lakásokban valóban zsúfoltság alakult ki, amire jellemző, hogy a Cegléd u. hóstát 255. számú házában 1825-ben Dienes Andrásnénak 2 lakója, a 262. szám alatt Huga Ferencnek 4 lakója volt egy, illetve két szobában. A különböző házakban élő „lakók" hozzávetőleg 80 százaléka debreceni születésű, de találhatók közöttük miskolciak, gáborjániak, püspökladányiak stb. is. 541 A helytartótanácshoz 1827. február 24-én előterjesztett jelentés szerint „a zsellérek (taxások) vakmerősége annyira ment, hogy a kirendelt esküdtek vizsgálódása szerint majd minden zsellérháznál egy s két lakók is találtattak", hozzávetőleg évi 14 000 vFt jövedelemmel. 1827. október 29-én - egy újabb vizsgálat után - az összeírok jelentést tettek a lakótartás tilalmának kihirdetése kapcsán. A házbirtokosok panaszkodtak az összeírok előtt; „nagy tsendes megilletődéssel és sajnálkozással némelyiktől azt a feleletet vettem: elég baj és szomorúság az nekünk, hogy ilyeneket kell hallanunk, mert most is szűkölködve és keservesen élünk s nehezen fizethetjük tartozásainkat". Ha lakót nem tarthatnak, „hová leszünk?" kérdezték. 542 Az új soriak gazdasági rétegződését az is befolyásolta, hogy melyik városnegyedben éltek. A Hatvan és a Piac utcához tartozó külsősoron élők nagyobb jövedelemre tettek szert az országos vásárok idején szállásvendégek elhelyezésével. Egy 1826. évi bizottsági jelentés szerint „csak egy vásáron által is a hozzájok befogadott külfölditől könnyen beveszik azt a jövedelmet.
