Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A külsősori taxások

azzal, hogy „a bank czélja Magyarországra nézve is hasznos, mert a papírpénz fogyasztásában, az arany- és ezüstpénz terjesztésében foglalatoskodik". Ilyen meggondolásból alakult a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank is, amelynek szabadalomlevelét 1841. október 14-én írta alá az uralkodó. Debrecenben a legnagyobb propagandát Telegdi Kovács ügyvédnek a tárgyban írt könyve fejtette ki 1842-ben, aki bajor mintát látott szeme előtt azzal a megokolással, hogy „mi is termesztő inkább, mint gyártó és kereskedő nemzet vagyunk".

518 A bankot végül Pesten szervezték meg. Ugyancsak közérdekű szükségként merült fel a biztosítás ügye is, amely Magyarországon a XIX. század előtt ismeretlen volt.

519 A külsősori taxások A gazdasági javak előnyeiből, a közösségi vagyonból a külsősoron élő személyek a legkevésbé részesültek. Ismeretes, hogy taxásoknak Debrecenben azokat nevezték, akik 1773 után a várostól a külsősoron bizonyos összegű taxa ellenében házhelyet kaptak. A házhely azonban nem vált tulajdonukká, csak használhatták, arra építkezhettek, tehát birtokba vehették. A szenátus az ilyen házhelyjuttatásban részesített személyeket a magánföldesúri birtokokon élő zsellérekkel azonosította, amit elnevezésük is kifejezésre juttat, mert az összeírások hol „taxalista", hol „inquilinus", hol „zsellér" megkülönböztetéssel jelölték őket. Ezzel a megjelöléssel kívánták félreérthetetlenné tenni jogállásukat. A taxások részére Debrecen nem biztosított polgárjogot, kizárta őket a királyi kisebb haszonvételekből, sőt ebből még a külsősorra telepedett polgárjogúakat sem részesítette. A taxások lehetőségei természetesen nem voltak azonosak, mert egymástól eltértek az élet- és munkakörülményeik. A zsellér fogalma egyébként még a magánföldesúri birtokokon megtelepedett személyeknél sem volt azonos. A zsellér kifejezésen hol jogi, hol gazdasági meghatározást értettek, az egykorú szóhasználat a nemesi birtoktesteken sem vettél azonosnak őket.

520 Az viszont már debreceni sajátosság volt, hogy a zsellér megkülönböztetését a településhely is elősegítette, mert a külsősori telkeket a város a földesúri jog alapján tartotta számon. Szerinte akik itt megtelepedtek, mintegy földesúri joghatóság alá kerültek. A hóstáti taxások nem élveztek polgárjogot,

521 viszont rajtuk kívül a város árkán kívül polgár jogú személyek is éltek. A külsősoron megtelepültek és a város között akkor kezdett élesebb osztályharc kibontakozni, amikor a tanács különböző időkben tett intézkedéseivel a pénz helyett napszámosmunkát, robotot követelt tőlük. Az ebből származó ellentét hullámait nem sikerült lecsillapítani s különösen magasra csaptak a viták 1827 körül, amikor felemelték a taxa összegét, majd a pénzt a robottal kívánták megváltani.

522 1846. október 21-én a választott hites közönség többször felmerült tanácsi megkeresésre - a korábbi helyzetre visszatekintve - úgy foglalt állást, hogy „az új sori taxás lakosok nevezete alatt oly lakosokat kell érteni, kiknek királyi biztosságok közremunkálatával a város környékin ingyen, s így anélkül, hogy a tulajdonosi jog rájuk átruháztatott volna, lakhelynek való tér osztatott ki", amiért „a városnak mint zsellérek szolgálatokat teljesítenek". Ekkor a robotnapok száma 16 gyalognapszámra emelkedett.

523