Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A céhek

együttes felhasználása miatt ui. „sok kedvetlenségek, visszavonások keletkeztek és már tovább az innen származott súrlódásokat a céh nem tűrheti". Az önálló legényláda tehát a céhnek is érdeke, de oly feltétellel, hogy az összegek felhasználásáról a legények céhgyűlésen beszámolnak. Maguk a legények, akik között sok „koros és családos" emberek találhatók, az önálló segélyláda fejében megígérték, hogy „legénytársaik kihágásait s kontárkodásait büntetés által magok megszüntetni fogják".

427 Ha a legények helyzetét a céhmesterek igyekeztek megnehezíteni, még inkább kiszipolyozhatták az inasokat. Ez az elnyomottság különösen akkor vált bántóvá, ha az inasok nem az ifjúvá serdülés idején vállaltak munkát, hanem idősebb korban. Czeizner Ferencnél például 1824-ben volt egy 16 és egy 23 éves inas.

428 Nem minden mester fogadott inast, mert annak oktatásával, eltartásával gondokat is magára vállalt. Az inas lényegében a termelőmunka közvetlen folyamatában még nem vett részt, hanem a házimunkában és a személyes szolgálatok körül segédkezett. Általában háromévi inaskodás után felszabadultak, de több céhnél nem minősítették őket át legénnyé. A gubacsapó inasok, ha 16 éves korukban szabadultak fel, még legalább 4 évig kötelesek voltak tovább szolgálni, a 15 évesek pedig 3 évig. 1827-ben maga a tanács mondta ki, hogy „24 esztendősök legyenek, mikor a czéhbe következnek; .. . az idő alatt egy folyamatban tanuljon, ne merészelje tanítómesterét akármely szín alatt elhagyni". Kötelező legényszolgálatuk legalább 5 év legyen. Ha a mestert elhagyná, a szolgálati ideje elölről kezdődik. Természetes, hogy ez ellen főként a legények közül többen tiltakoztak.

429 Ugyancsak a gubacsapók köréből származik az a jelentés, amelyet 1825. január 10-én terjesztettek a tanács elé, leírva, hogy az inas 20 forint óváspénzt helyez a céhládába; „mikor az inas felszabadul, a tanítómesternek adódik a tanításért s vele való bajoskodásért. E pedig ahelyett lett, hogy azelőtt aratni tartozott az inas menni és a búzát tartozott a gazda számára vinni, vagy búzát adtak érte, aki nem akarta, hogy aratni menjen, . . . amelyet még most is gyakorolnak sok céhek más városokban az óváspénz mellett is". Az inas ugyanis, „a maga munkája után való haszonból az maga élelmét sem tudja megkeresni, meg a gazda vagy a legény az időt tölti vele, mikor hasznát venné, akkor hagyja el.

430 Az inast a legények is felhasználták ügyeik elintézésére, sőt 1842. március 5-én több kefekötő legény azért verte meg a gazda céhmestert, mert az inast nem engedte el a csapszékbe borért.

431 Több iparágazatnál az inasok rajzoktatását követelték meg. Debrecenben 1795 óta 24 mesterséghez volt szükséges a rajztudás és a „rajzoskolába" járás. Ennek ellenére sok mester kivonta magát ez alól a kötelezettség alól, holott az iskola már a század eleje óta fennállott. 1830. június 14-én Beregszászy Pál rajzprofesszor panaszt tett a tanácsnál, hogy „némely kőműves és ács inasok . .. minden bizonyság nélkül legényekké felszabadítódtak". A tanács a pótlóvizsgát rendelte el. Ezzel kapcsolatban Markos György szenátornak június 29-én az volt a véleménye, hogy „ezen nemes városban a kőműves és ács mesterségre csak a legszegényebb emberek szegődtetik be gyermekeiket inasnak, vagy pedig azok éppen minden gyámol nélkül szűkölködő nyomorultak", ezért nehéz őket iskolába járatni. 1831. március 28-án elrendelte a tanács, hogy „egy mesterember se merjen senkit inasnak felfogni, hacsak az írni és olvasni jól nem tud, mert különben az inas a gazda költségén fog taníttatni".

432