Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)
II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A céhek
Az ipar fejlődéséhez az 1820-as évek második felétől kedvező feltételek alakultak ki. Az ipari termelés Debrecenben nem szakadt ugyan el az ősfoglalkozástól, a földműveléstől és az állattenyésztéstől, mégis voltak olyan iparágak, amelyek magasabb színvonalat értek el, fejlődőképeseknek bizonyultak. Azok a személyek, akik az ipari termelés során a földtől nem szakadtak el, rendszerint többen voltak, mint a céhtől független ipari termelők, de társadalmi súlyuk és főként hatalmi befolyásuk amazokénál kisebb mértékben érvényesült. 387 A reformkor ipari termelése összefüggött azokkal a törekvésekkel, amelyeket még Széchenyi vetett fel, amikor célul tűzte ki, hogy ,,a szerteágazó erők központosuljanak s a nagy nemzeti ipar tanáccsal és tettel fejlesztessék", elsősorban a megalapítandó kaszinók révén. 388 Ennek a törekvésnek azonban éppen a céhek álltak ellent, mint ahogyan nagyrészt azok gátolták meg II. József iparfejlesztési törekvéseinek megvalósulását is, amikor Magyarországon gyárak alapítását vette tervbe. Debrecen 1787-ben oly értelmű állást foglalt el, hogy „jobb fajta szövetek és bőrök előállítására alakuló üzemeket" hajlandó támogatni, 389 de nyoma sincs annak, hogy ennek érdekében bármily kezdeményező lépést tett volna. Az országban akkor már működött a gácsi posztómanufaktúra, amely 1765-ben alakult, majd az 1830-as években megindult a gyárrá való fejlődés útján. 390 Debrecenben a textilgyártásnak, a gyapjúfeldolgozásnak minden objektív lehetősége adva volt, mégsem fejlődött ki a kívánt mértékben, s ez a céhek visszahúzó szerepének a következménye volt. Hasonlóan meglett volna az alapja annak, hogy a malomipar erőteljesebben bontakozzék ki, sőt az országos fejlődést is túlszárnyalja akkor, hiszen még az 1836-ban megalakult soproni gőzmalom sem volt igazi gyárnak tekinthető. 391 De a város elmaradt, s a molnárcéh éppen a malomépítés új követelményeit hirdető egyéni tulajdonosokkal állt legerőteljesebben szemben. Nagyobb lendületet vett az iparosodás az ipari forradalom időszakában, amely Magyarországon, de Debrecenben is összefüggött maguknak a céhlegényeknek, az önállósodásra törekvő iparosoknak mozgalmaival. Az ipari forradalom légköre, a gépesítés igénye, a munkaerő felszabadítására irányuló törekvés az 1840-es években nagyobb mértékben kezdett kibontakozni. Ennek vezéregyénisége országos méretekben Kossuth Lajos volt, de követői szinte minden városban, közöttük Debrecenben is megtalálhatók. Az ipari forradalom a tőkés nagyiparnak a manufaktúráról a gépi nagyiparra való átmenetét jelentette. 392 Kossuth ismerte fel legjobban azt az igazságot, hogy „ .. . politikai függetlenség industriális függetlenség nélkül nem egyéb, mint ábránd". Ez a koncepció korántsem terjedt ki arra, hogy azonnali hatállyal fel kell számolni a céheket, hiszen azok nélkül a még fejletlen nagyipar nem tudta volna fedezni a szükségleteket, de a céhek mellett új ipari ágazatok megteremtéséért, új termelési viszonyok kialakításáért küzdött. 393 Ennek a gazdaságpolitikai elképzelésnek eredményeként szervezték meg az Országos Iparegyesületet, amely érdemleges működését 1842. június 4-én kezdte, bár már 1841-ben megalakult. Tagjai között - éppen a céhek és az őket támogató városok állásfoglalása miatt - kezdetben inkább földbirtokosok voltak a nemesi származású értelmiségieken kívül, mert legkorábban ők ismerték fel a mezőgazdaság és az ipari termelés érdekközösségét. Az