Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - Debrecen jobbágytelkei

bérek megfizetését és a széna árát. Nagy Mátyás vezetésével a nemesi taxások szembeszegültek a debreceni tanáccsal, s nem egy szerződéses jobbágy követte őket.

352 1837. január 10-én Debrecen tulajdonát képező „osztatlan telken" 268 családban 1359 személy élt. Közöttük voltak olyanok is, akiknek „betevő falatjok nintsen, hacsak egyik a másik tehetősebb lakostól egy-két darab kenyeret nem koldulnak". Emiatt a szegénység miatt 104 személy elment „szolgálat és kenyérkeresés végett.. . háznépestől idegen földre", de nem kapott másutt sem szolgálatot, emiatt visszatért. Debrecen ezek részére a bírók kötelezvényére 200-200 köböl rozsot adott kölcsön.

353 A jobbágy telkek ügyében 1837. október 11-én Debrecen azt jelentette a magyar kamarának, hogy a szováti és sámsoni részjószágok haszonbérbe vannak adva, de „magoknak a községeknek; idegeneknek pedig azért nem lehetett kiadni, mivel úrbérileg rendbe szedve nem lévén, minden földek a taxások kezében vágynak". Az úrbéri peres eljárás ebben az időben indult meg Szovát ügyében, míg a sámsonié már befejeződött.

354 A per folyamata alatt tovább folytatódott az elégedetlenkedő nemesi taxások és mások szembenállása Debrecennel. A község jegyzője, Csáy Márton 1843. szeptember 13-án feljelentette Nagy Mátyást, hogy „önházánál gyakori tömeges népgyűlések tartása közben most az elöljáróság ellen lázasztva, az összegyűjtött sokaság között földesurát jussaiból kivetkeztetve sértegeti". Kijelentései között határozottan merész álláspont is kifejezésre jutott: „Debrecen városától mit félnénk?" A tanács Szabolcs vármegye alispánjához továbbította a feljegyzést.

355 Az ellentét azonban tovább mélyült, annyira, hogy a november 7-én tartott bíróválasztáskor Debrecen három jelöltje közül senkit sem választottak meg, maguknak követelték a jelölés jogát, de miután nem kapták meg, Nagy Mátyás vezetése alatt a választók kivonultak a teremből. A város megtorlást csak Szabolcs vm.-től kérhetett, mert a „lázadók" között nemesek is voltak.

356 A nézeteltérések átmenetileg szüneteltek az 1842. július 18-án megkötött úrbéri egyezménnyel, amely szabályozta a birtokállományt. E szerint az egyezmény szerint Debrecen város jobbágyainak száma 146 család, azok kezén 73 h 355 négyszögöl belső telek, 2401 h szántó, 1043 h rét; tartozásuk 4459 marhás vagy 8918 kézi robotnap, 171 nap hosszú fuvar marhával, továbbá 146 forint földesúri adó. A másik földesúrnak, Komáromy Györgynek 21 jobbágya volt. Debrecennek házzal bíró zsellérei is voltak, együtt 244 család, 57 h 553 négyszögöl belső telekkel. A jobbágytelken élő nemes taxások száma 14 fő, a zsellértelkeken élőké 2 volt, míg „külsőjárandóságú belső telken" 22 nemes élt.

357 A szováti bírók dinnyeföldet kértek Debrecentől azzal a megokolással, hogy „az időnek zordon volta miatt semmiféle gyümölcstermeléssel magunkat teljességgel nem biztosíthatnánk". Simonffy Dániel szenátor 1843. március 22-én a kérelem elutasítását javasolta azzal, hogy évek óta kaptak dinynyeföldet; hozzátette: „most éppen, midőn az úrbéri per a végrehajtástól függ,... az elöljáróság feles summa pénzhez jutván, az úrbéri ítéletnek végrehajtását könnyen akadályoztathatja"; az úrbéri szerződés viszont dinynyeföldről külön említést nem tett.

358 Az úrbéri egyezményt a lakosok nagy része valóban nem fogadta el. Erről tett jelentést 1844. augusztus 13-án Porkoláb Dániel ágens, megírva, hogy „a szováti lakosok legfelsőbb helyen az úrbéri szabályozás által tett