Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - Debrecen jobbágytelkei

melyre Debrecen két szenátort küldött ki. A különböző panaszokat, az igazgató ellen tett bejelentéseket- az úri széken vizsgálták ki.

342 Az úriszéktől teljesen függetlenül zajlott le a községi bíró tisztségének betöltése, amelyre a jelölést „a földesuraságoknak gyűlése" ejtette meg. 1829-ben a jelölésre jogosult családtagok közül 52 személy jelent meg, s azok 40 szótöbbséggel Hamar Istvánt választották bíróvá. A tisztségviselő tehát nem a jobbágyok közül, hanem a részbirtokosok soraiból került ki. A bíró feladatkörébe tartozott az állam iránti kötelezettségek teljesítésén kívül az árkok tisztítása, a számadások ellenőrzése, a csapszékek bérleteinek intézése. A bíró megállapított kötelezettségeivel szemben az igazgató hatásköre kizárólag a részbirtokosokat közösen érdeklő ügyek intézésére terjedt ki.

343 1830. szeptember 20-án Debrecen tanácsa elrendelte, hogy a községben el kell választani a különböző jogcímű földeket és fel kell mérni „a földesúri jusson (Debrecent) illető allodiatúrát", elkülönítve azoktól a területektől, melyek az urbárium szerint „a lakosokat illetik". A felmérésről október 16-án előterjesztett jelentés megállapította, hogy „ha nem adódnának a földek és kaszálók a taxásoknak, mint eddig, árendába, hanem azoknak urbárium szerint kiadódna az őket illető rész, a nemes városnak feles allodiális és remanenciális földje és kaszálója maradna". Ilyen helyzetben indult meg az elkülönítés menete. E jelentés alapján az újabb felmérést 1830. decemberben hajtották végre.

344 A birtokmozgást Debrecen fékezte, egyoldalúan oltalmazva saját birtokállományát. 1844. szeptember 18-án a választott hites közönség foglalkozott Kovács András sámsoni lakos kérelmével, aki K. Szabó Jánosnak „egy féltelkű úrbéri házát" kívánta megvenni, utalva az 1832/1836. évi 4. tc.-re. A községi elöljáróság a vétel engedélyezését javasolta, viszont ,,a sámsoni dolgokban kinevezett küldöttség" Debrecen részéről az elutasítás mellett foglalt állást azzal a megokolással hogy bár Szabó Jánosnak 2/4 pozsonyi mérő belső telke, 5,5 h szántója, 3 „embervágó rétje" van, mégis a tényleges birtoklás eltér az 1774. évi úrbérrendezés elveitől, valamint az 1842. évi „kinyomozási táblásjegyzéktől". Ezekkel összehasonlítva „egy negyedrészen alól eldarabolt jobbágyteleknek árubabocsátásáról" lévén szó, a vételi szándék nem valósítható meg. A tanács november 13-án ezt a javaslatot tette magáévá.

345 Még a sámsoninál is nehezebb helyzet alakult ki Szováton, ahol két társadalmi erő állt egymással szemben. Egyfelől ellentét volt a jobbágytelken élő nemesi taxások, valamint a város, másfelől pedig a jobbágytaxások és a taxásnemesek között. A történetileg kialakult jobbágyközség elöljáróságának a helyi nemesség nem engedelmeskedett, de nem akarták megfizetni a Debrecennel szemben fennálló tartozásaikat sem, amint a szováti bírók 1830. december 13-án jelentették.

346 Ezek az ellentétek természetesen kedvezőtlenül hatottak a termelésre, a közös legelők használatának nyugalmára, a jószágtartásra és szinte állandósultak a felmerült viták, amelyeket legföljebb a polgári forradalom, majd a Bach-korszakban és később zajló úrbéri perek során lehetett véglegesen tisztázni. Szováton az 1772. évi összeírás szerint az alábbi úrbéri birtokállomány alakult ki: Debrecen tulajdonában volt 70 szabad koltözésű jobbágy családfő, házas zsellér 4 fő, hazátlan zsellér 8 fő. Komáromy Imréné tulajdonában volt 14 jobbágytelek, 2 házas és 1 hazátlan zsellér. A különböző kisebb bir-