Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - Az állattenyésztés

re" szabad építkezniük, lényegében tehát a munkahelyüktől távolabb.

253 Kémeri József polgárt 1838. augusztus 25-én szintén megbüntették, mert „a rendelet ellenére a halápi kaszálójában feleséges és gyermekes majorost tartott".

254 A családdal való helyben lakás tilalma elsősorban az erdei puszták majorosaira vonatkozott, míg a város nyugati részein fekvő birtokosok tanyáin rendszerint nős majorosok éltek; 1840-ben ezeknek átlagos életkora 47 év volt; az alsójárási tanyákon 1838-ban a 306 majorosból 251 nős volt, öszszesen 307 gyermekkel. Felfogadásuk április 24. vagy szeptember 29-én történt. Munkájukon kívül évente 6-8 pár csirkét adtak a tulajdonosnak. A majorosok egy része a napszámosokból került ki, más részük szerződéses alkalmazott volt. 1834-ben Ondódon összesen 39 majoros élt, közülük 29 napszámosként, valószínűleg meghatározott jogállás nélkül, míg 10 ,,conventionatus cseléd"-ként szerepelt az összeírásban. A napszámosok külön számon tartása megengedi azt a feltevést, hogy talán summásokat vettek fel - meghatározott feladatkörrel - majorosnak. Ezekről tette a városkapitány azt a - nézetem szerint indokolatlan - megjegyzést, hogy „a száraz eleségen lévő majorosok vagy. ezeknél lappangó gyanús emberek" bűnösek a tanyai lopásokban. Az ilyenekkel szemben súlyos büntetést alkalmaztak, mint 1842. szeptember 7-én Jakab András esetében, aki az erdélyi Monyolókerékről került Szepesre, Laky Lászlóné tanyájára. Egyszerű verekedésért 1 évre és több mellékbüntetésre ítélték. A két alkalmazotti kategória megkülönböztetését 1838-ban a tanács határozatilag rendelte el, előírva, hogy „mint conventionatus cseléd a gazda kenyerén" élő majorost el kell különíteni „a maga kenyerén" alkalmazott napszámos majorostól.

255 Ha a tanyáról ismeretlen tettesek jószágot loptak, s azok nem kerültek elő, a tulajdonos kárát a tanács megtéríttette. 1831. június 6-án Kun János majorost a felperes gazda vádja ellenére a tolvajság bűntette alól felmentették, de Polgári János gazdának a 70 forint kárösszeget meg kellett térítenie, mert „mint cselédnek kötelessége a gazdája jószágaira gondot viselni". Az összeg túl magas volt ahhoz, hogy az alperes megfizethesse, ezért „le fogja szállítani az adósságot a szolgalatjával".

256 f Az állattenyésztés \ Említés történt már arról, hogy a XIX. század első negyedétől kezdve Debrecenben előtérbe került az állattenyésztés mind a külső birtokokon, mind pedig a lakóépületekhez tartozó kertekben, a város közelében fekvő belső legelőkön. Balásházinak és másoknak is az volt a felfogása, hogy az állattenyésztés fejlesztése a polgár számára a leghasznosabb, mert „a csirkétől kezdve a délceg paripáig mindenféle háziállatainkra s ezek által szolgáltatandó terményekre nagy szüksége van a külföldnek". Viszont az állattartás módszere szerinte is sok kívánnivalót hagyott maga után.

257 Hasonlóképpen, de inkább rosszallólag jellemzi a helyzetet Palugyai, amikor megállapítja, hogy a marhatenyésztés „lévén a legkönnyebb s egyedüli gazdálkodási mód, ennek alá van rendelve a szántás-vetés és az (ti. a földművelés) ennél fogva, de még több helyi viszonyok miatt is magasabb fokozatra fel nem emelkedhetett".

258 ' A tanács 1839. április 3-án maga is elismerte, hogy „e város földműveléssel foglalkozó lakosai inkább a tenyésztésből, mint a termesztésből veszik