Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A földművelés

hányra, kenderre, lenre, repcére, a répára, a burgonyára. Utóbbiak szerinte „mint kerti vetemények" jönnek csak számításba.

197 A XIX. század elejéig Debrecenben az őszi vetés volt az általános, míg tavasziként legföljebb kölest termeltek, tengerit pedig csak az e célra kiszakított nyilasokban. A termés eredménye az 1848-as számítás szerint búzából 7

1

/

2 pozsonyi mérő, rozsból 8, árpából 9, zabból 12, kölesből 6, kukoricából 10, burgonyából 20 pozsonyi mérő volt, 1800 négyszögöles holdat véve alapul. Valamivel korábban, 1832. december 10-én a debreceni kaszálóbizottság megállapítása szerint „egy pozsonyi mérő mag alá való földnek a haszna az országos összeírás alkalmatosságával pengőpénzben 2 forint 12 krajcárban állapíttatván meg". Az elvetett mag mennyisége 1848. január 22-én kelt jelentés szerint 1800 négyszögöles holdakat véve alapul tiszta búzából 4 véka, kétszeresből vagy rozsból 4 véka, árpából 4V

2

, zabból 6, kölesből 1, kukoricából 3

/4, burgonyából 15 véka. A pozsonyi mérő mennyiségét a terméseredmény kiszámításánál félköbölnek vették.

198 A mezőgazdasági termékek ipari feldolgozása Debrecenben elmaradt a lehetőségektől. A dohánytermesztéssel ugyan már a XVIII. században próbálkoztak, annak az udvari kancellária közvetítésével 1786-ban rendelt dohánymagnak a révén, amely Havannából került Szeged, Debrecen környékére és a Muraközbe. Később Bihar vármegyében is telepítettek a havannai dohánymagból. Néhány évtized után Csaplovics megállapította, hogy a debreceni, debrői, szabolcsi és bihari dohány a legjobb minőségűek közé tartozik.

199 Az eddigi kutatások szerint a feudális korban a dohányt „csak a parasztgazdaságok . . . egy-egy speciális szűk csoportja tudta művelni; . . . (amely) termesztése élesen elvált a jobbágyok hagyományos munkájától".

200 A Debrecenben folyó dohánytermelés iránt a helytartótanács 1829. március 17-én érdeklődött, s erre április 11-én a szenátus azt válaszolta, hogy „ezen város határán dohány nem terem". Hozzátette, hogy „nintsen is senki, aki annak míveléséből élne".

201 Érdekes ellentmondás mutatkozik Csaplovicsnak a fent idézett megjegyzése és a tanács jelentése között. Mert a debreceni dohány a pesti piacon is keresett cikk volt, főként 1846 óta, sőt a helytartótanács már 1830. június 30-án felhívta a város figyelmét, hogy a „Lombárdia-Veneciai dohányfabrikák" részére történő exportba a város is kapcsolódjék be. Farkas Ferenc is megemlíti, hogy termesztettek 1843-ban Debrecenben dohányt, de annak rossz volt a minősége.

202 Valójában inkább ennek az utóbbi értékelésnek volt igaza, hiszen 1843. március 9-én a szenátus is arról tájékoztatta a helytartótanácsot, hogy „e város határában dohány vagy éppen nem, vagy figyelmet nem érdemlő tsekély mennyiségben, csak némelyek magánhasználatára termesztetik, úgy, hogy a debreceni név alatt esméretes dohány kivétel nélkül mind a környékből szokott az itteni piacra szállíttatni". A Hetilap 1845-ben legföljebb 15-20 dohánytermelőről tudott, de javasolta a kiterjedtebb termesztést. Mindenesetre 1841-ben a debrői dohány 14-14 forintjával szemben a debreceni ára 10-12 forint, 1846-ban pedig az előbbinek 12-20 forinttal szemben 20-24 forint volt, míg a pécsinek nevezett dohány ugyanakkor 8-10 forintért kelt el mázsánként.

203 Feltehető, hogy a tanácsi jelentések jobban visszatükrözték a valóságot, s valóban Debrecenben inkább a dohánybeváltó játszotta a nagyobb szerepet, mint maga a termesztés és ennek neve alatt vált ismertté a környékbeli do-