Hajdú-Bihari történelmi olvasókönyv - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 5. (Debrecen, 1973)
VII. A népi demokrácia megszületése és a második proletárdiktatúra győzelme. Összeállította: Mervó Zoltánné
Szociálpolitika A mezőgazdaság szocialista átszervezése óta a szociálpolitikai feladatok megnövekedtek. A megnövekedett feladatokat járási, városi szociálpolitikai előadóink és a megyei szociálpolitikai csoport csakis a tömegszervezetekre és az aktívákra támaszkodva tudják elvégezni. Az elmúlt két évben rendszeresen foglalkoztak tanácsaink a termelőszövetkezeti öregek és csökkent munkaképességűek problémáival. A hozott vb-határozatok elősegítik a róluk való gondoskodást. Sokat foglalkoztunk az elmúlt években általában is az öregek megbecsülésével. Ezen a téren eredményünk, hogy az egész megye területén általános gyakorlattá vált „az öregek napjának" megtartása. A szervezési munkát a szociálpolitikai szervek irányítása mellett a társadalmi szervek és a termelőszövetkezetek végzik. Ugyancsak az öregek megbecsülésével kapcsolatosan sikerült a megye területén 4 községben öregek napközi otthonát kialakítani. Erre az esztendőre szintén 4 községben vettük tervbe öregek napközi otthonának létesítését. Állandó feladatként jelentkezik munkánkban a külső gondozás szervezése. Ezen a téren egyes helyeken: Hajdúhadházon, Hajdúnánáson, Balmazújvároson stb. komoly segítséget ad a Nőtanács, a KISZ és a Vöröskereszt. Ez a munka rendkívül nagy jelentőségű azért is, mert szociális otthonaink túlzsúfoltak s nagyon sok (jelenleg 210) a szociális otthoni férőhelyre várók száma . . . (A továbbiakban a jelentés a közsegélyezés terén mutatkozó anyagi problémákra utal, majd megállapítja, hogy). . . anyasági jutalomban részesült 1961. évben 450 sokgyermekes anya 551.800 Ft erejéig, 1962. évben 453 sokgyermekes anya 568.600 Ft erejéig 1963. évben 424 sokgyermekes anya 523.800 Ft erejéig (A hadigondozási munka értékélése után a jelentés a szociális helyzetről ad képet.) Megyénk területén 11 szociális otthon működik. Otthonaink kihasználtsága általában 100%-on felül van. Az 1964. év végi kihasználási % mutatott csak hiányt, mivel a mikepércsi tbc-s Átképző Otthonból december 24-én szakmunkás! bizonyítványt nyert 34 személy eltávozott az otthonból. Szociális otthonainknak nagyobb része nem korszerű, általában régi épületek s állagukban nem a legjobbak. Ezeknek ellenére komoly erőfeszítéseket kellett tennünk a fejlesztés érdekében az évről évre szaporodó igények miatt s ennek eredménye az, hogy míg 1954-ben megyénk területén 370 szociális otthoni férőhely volt, ezt a férőhely mennyiséget maximális helykihasználással, főleg felújításból 730-ra emeltük. A 730 férőhelyből 120 férőhely (a mikepércsi tbs- átképző szociális otthon) speciális célokat szolgál. 1958. évtől kezdődőleg osztályunk szociális otthoni férőhelyfejlesztésre és korszerűsítésre mintegy 7 és fél millió forintot fordított. Több mint 2 és fél millió forinttal korszerűsítettük a hajdúböszörményi 75 ágyas betegellátó szociális otthonunkat. Nagy szükség volna további ágyfejlesztésre ...