Hajdú-Bihari történelmi olvasókönyv - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 5. (Debrecen, 1973)
VII. A népi demokrácia megszületése és a második proletárdiktatúra győzelme. Összeállította: Mervó Zoltánné
alapján, hogy a háborús cselekmények következtében az épületeknek mintegy 70%-a (vagyis 9152 épület) szenvedett rombolást. A rombolást szenvedett épületekből annak a) 10%-át csak kisebb kár érte (főleg üvegtörés), b) 60%-át kőműves javítási munkát is igénylő nagyobb kár érte, c) 30%-át súlyos kár érte, rombadőlt, megsemmisült. A rombolások azonban nemcsak az épületekre, hanem a közművekre is kiterjedtek. Súlyos rombolást szenvedett a vízvezeték, csatornázás, villanyberendezés is. Mintegy 7.800 m 2 kocsiútburkolat s 2400 m 2 járdaburkolat helyreállítása, illetve pótlása szükséges a rombolások következtében. Természetszerűleg a burkolat alatti közművek víz és csatornázás is megrongálódott, a rombolt szakaszokon 29 utcán van csatornarombolás, közötte legsúlyosabb az Erzsébet s Hunyadi utcai szakasz s a főgyűjtőnek a Szoboszlói úton történt rombolása. Az épületek s építményekben történt súlyosabb rombolások részletes felsorolása: Közüzemek Villanytelep és gázgyár Közvágóhíd Az igazgatósági épület északi szárnya, a gázgyár, a kazánház, az egyik gyárkémény elrombolva A vágóhídi hűtő elrombolva, a gépház és marhavágó épület súlyosan rombolt. Gyárak, műhelyek MÁV Gépjavító Műhely Debreceni Helyi Vasút Petőfi téri Igazgatósági épülete Debreceni Helyi Vasút Debrecen Nyírbátori Helyiérdekű Vasút Szoboszlói úti és Salétrom úti telepe Az I. oszt. (főnökség), II. oszt. (irodák), III. oszt. (esztergaműhely), IV. oszt. kocsijavító (víztorony, raktárak, kultúrház, 22. sz. emeletes lakóház, 3 db. földszintes lakóház elrombolva. A 23. sz. emeletes lakóház súlyosan rombolt. Mozdonyszerelő műhely megmaradt. Elrombolva Debreceni Hajlított Bútorgyár Nagyvárad utcai telepe Debreceni Hajlított Bútorgyár Salétrom úti telepe Pollák féle jéggyár Salétrom úti telepe Műjég és Szikvízgyár Erzsébet úti telepe Mozdony és kocsiszínek, autószínek, műhelyek súlyosan rombolva Elrombolva Elrombolva Elrombolva Elrombolva