Hajdú-Bihari történelmi olvasókönyv - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 5. (Debrecen, 1973)
V. A két forradalom 1918-1919. Összeállította: Nagy Gyuláné
két front súlyos harcai várnak reánk. Az egyik a polgári pártok, melyektől a politikai hatalmat kell elragadni, a másik még keservesebb, mert a szociáldemokrata párt egységének a megbontói ellen irányul. Most dől el a fontos és nehéz küzdelem. A polgári pártok, amelyekkel eddig együtt dolgoztunk, mindenütt akadályokat gördítettek utunkba. Nem tartják be minimális akcióprogramunkat, holott ez erkölcsi feladatunk, mert ennek alapján vállaltuk az együttműködést. Veszedelmes ellenfelek még a régi rendszer hívei, akik most kezdenek előkerülni és felelősségre vonják a kormányon levőket a sok bajért, amelyeknek az ő cselekvésükben van a forrása. Fájdalommal vesszük fel a harcot az elszakadt elvtársakkal, kik ezekben a súlyos órákban bolseviki eszmék szolgálatába álltak és erősen megritkították sorainkat. A kulturálatlan nép nem érti a bolsevizmus célját, félremagyarázza, bepiszkítja és csak jogtalan anyagi előnyöket igyekszik szerezni. Súlyos hátrány ez a szakadás most, amikor a politikai hatalomért kell harcolnunk, hogy többséget szerezve meg tudjuk védeni gazdasági érdekeinket. A bolsevikiek nem gondolják meg, hogy az idegen imperialistákkal együtt gyötörnek bennünket. Menjenek az ő országaikba és ha ott diadalt aratnak, egyesítik a világ proletárjait, mi együtt ünnepeljük - velük ezt a diadalt. Vághi István elkerülendőnek tartja a testvérharcot egy új élet küszöbén. Az ipari szakszervezetek mintájára politikai pártszervezet létesítését kívánja, mert csak a politikai hatalom biztosítja a munkásság eddig kivívott előnyeit. A kommunisták proletárdiktatúrát követelnek, ám a mai kuszáitság ezt nem teszi időszerűvé. A tömeg ma forradalmibb, mint szeretnénk, de ez a régi rendszer bűne, mely megakadályozta a nép szocialista irányba való nevelését. Mi a béke apostolai, nem akarhatunk harcot, nem onthatunk polgárvért. Egykor kinevettek, ma félnek bennünket, holott csak az egyenlőséget akarjuk, a szellemi és fizikai munka egy szintre való helyezését. Miután Vághi erős agitációra hívta fel a megjelenteket, hangsúlyozottan a nőket is, megválasztották a II. kerületi pártszervezet vezetőit, akik a következők: Horváth Sándor dr. elnök; alelnökök Lukács Jenő, Vághi István; titkár-jegyző: Markovits Lajos dr.; pénztárnok: Rosenfeld Henrik. Ellenőrök: Szilágyi János és Bernáth Sándor. A végrehajtó bizottság tagjainak, valamint az utcai bizalmi férfiak és nők választása után a gyűlés szétoszlott. Debreceni Független Újság, 1919. január 10. A debreceni SZDP a bolsevizmus ellen. N. Gy.-né 181 1919. január 16. A forradalom eszmevilága terjed a tömegek körében A szociáldemokrata vezetés fékező szándékai A debreceni munkásság körében feltartóztathatatlanul hódít a kommunista párt. Budapesten már hatalmas arányokat öltött a küzdelem a kommunisták és a szociáldemokrata párt között és ennek a lángja már hevíti a