Hajdú-Bihari történelmi olvasókönyv - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 5. (Debrecen, 1973)

V. A két forradalom 1918-1919. Összeállította: Nagy Gyuláné

det követelő parasztok, a debreceni munkások. Az egymással szemben álló erők több esetben fegyveresen is összeütköztek, különösen a falvakban, ahol a jobboldal kevésbé érvényesíthette hatalmát. Napirenden voltak a földfoglalások. Sok helyen elkergették az államhivatalnokokat, kastélyokat vettek birtokba. A tüntető parasztok többfelé - Egyeken is - követelték a köztársaság kikiáltását. E mozgalmak vezetői a Szovjet-Oroszországból hazatért hadifoglyok, a baloldali szociáldemokraták, a kommunista gondolkodású munkások voltak. Ezeket a mozgalmakat a közigazgatási hatóságok - elsősorban a rendőrségre támaszkodva - visszaszorították, de csak átmeneti sikerrel, mert 1918 novemberétől új szemlélet kezdett érvényesülni a politikai mozgalmak irányításában. A radikális parasztmozgalmak 1918 decemberétől megélénkültek. Támadások indultak a régi községi elöljáróságok ellen, a városokban pedig a polgármesteri hivatal vezetőinek eltávolításáért. Debrecenben a munkásság 1918 novembere óta hatalmas politikai erővé vált. Szervezetei megszilárdultak, taglétszámuk megnőtt. A szakszervezet is ténylegesen harcos baloldali erővé vált. A szervezett munkásság előretörését tovább biztosította az 1918. december 2-án megalakult Debreceni Munkástanács, amelyet a szakszervezetek küldöttei hoztak létre; soraikban nem egy kiemelkedő személy munkásvezérré lett, még az SZDP tagjai közül is, közöttük Lefkovits Vilmos, Woith György, Nagy Lajos, Nagy Géza, Nánási Lajos. A munkástanács fokozatosan háttérbe szorította a Nemzeti Tanács polgári demokratikus szárnyát, s érvényesítette akaratát az egész megyében, különösen 1919 januárjától. Tekintélye oly nagy volt, hogy a munkások nem az SZDP vezetőségét, hanem a munkástanácsot tekintették igazi vezetőjüknek. Irányításával egyre erőteljesebben bontakozott ki Debrecenben a munkásságnak, vidéken a szegényparasztságnak a hatalom kézbevételéért folytatott küzdelme. A balszárny vezetői azonnali földreformot, a leszerelt katonák földhözjuttatását követelték. A háborús bűnösöket bíróság elé akarták állíttatni. Ez már az erősödő kommunista mozgalom törekvéseit fejezte ki. Ezért a polgári kormányzat elsősorban a kommunisták visszaszorítására törekedett, átmenetileg sikertelenül. A proletártömegek 1919 elejéig nagy jelentőségű eredményeket értek el a megyében, de politikai irányvonaluk csak akkor kezdett határozottá válni, amikor a vezetést fokozatosan a KMP vette a kezébe. 1919. január 16-án megalakult a KMP debreceni szervezete; ezt megelőzően a kommunisták már 1918 novemberében erőteljes propagandatevékenységet fejtettek ki - bár inkább elszórtan, mint határozott szervezeti keretek között -, közöttük Hajdú János, Major Imre, Zsuga Imre, Keringer Pál, Vadász László, Nagy József, Molnár József, Hacker Kálmán, Szabó János, Kraft Dezső, Vadász István. A pártnak Hajdúnánáson már korábban, március 15-e óta Debrecenben is sajtója volt. A párt megalakulása vonta maga után, hogy a megye szervezett munkásai felismerték az SZDP-től független osztályharcos párt szerepének fontosságát, amely „az orosz testvérek igazi szocializmusát" tartotta szem előtt. A pártszervezkedés és agitáció bázisa Debrecenben a vas- és fémmunkásokra, a hazatért hadifoglyokra, a csapókerti és Árpád téri munkásokra támaszkodott, de a szervezkedést kiterjesztette egész Hajdú megyére, sőt Bihar megye északi részére is. Ezzel rövidesen a forradalom további menetének vezetőjévé és a népmozgalmak irányítójává vált.