Hajdú-Bihari történelmi olvasókönyv - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 5. (Debrecen, 1973)

III. Az állami abszolutizmus kiépítése 1690-1790. Átmenet a kapitalista termelésre 1790-1849. Összeállította: Béres András

melyeket úgyszólván uri adónk fizetésére - tartunk - mind az mind az új törvényes szabályok ellenére, határunk legelőjével nem élhetnek. (Csupán az urbarialis törvényeknek kívánnak érvényt szerezni.) Van még alázatos jelentésünknek egy más tárgya is nevezetesen ami úri tartozásaink szolgá­lása, ez is vérzik neékünk nagyságod hű jobbágyainak, kik régolta mind marháinkkal mind ön személyünkkel nem úri, hanem szakmányosok s erőn­ket meg szakajtó munkások vagyunk. Még ekkor is mint emberekbe el nem esmérvén sokszor tehetetlenségünket veréseket s ütéseket, mit hiteles ada­tokkal ki bizonyíthatunk, vagyunk kénytelenek honunk alapos törvénye ellenére is szenyvedni, - vagy sokszor gyenge szüzeink szemérmet fedező lepleitől zálogképpen megfosztatva úgy térnek házaikhoz vissza mint az a meg rögzött bűnös ki retteg más emberrel összve akadni. És ezek azért, csakazért vérzenek, csak azért fájnak a tettek legjobban nékünk, mivel a régibb, de igazságosabb bánás módjához lévén szokva a fent emiitett mél­tatlanságok nagyobb részét talán Nagyságod tudta nélkül is szenyvedjük. (Ügyük 15 napon belül való elintézését és az arról szóló értesítést várják.) Tisztelettel vagyunk Tégláson 28 február 1844. Nagyságos földesúri Asszo­nyunk pór szolgái az egész tanács és városunk minden rendű lakosai. Jelzete: H.-B. m. L. Protocollum Téglásiense. Közölve: Komoróczy György-Nagy László: Levelek a múltból. Debrecen, 1954. 10-11. lap. B. A. 127 1844. január 5. Nagyvárad. Izgató, békétlenkedő nemes személyek megíenyítése Megyei tiszti alügyvéd Hrabovszky János igazság szolgáltatás végett felfedezte, miként az 1843 augusztus 21-én tartatott Törvényszék 771. sz. alatti végzése nyomán B. Üjfalusi nemesek, kik az Andaházi Herpályi és Sz. Kozmái puszták kikeresése körül izgatást, bujtogatást követtek el, sőt későbben az eltiltás után is békétlenkedtek, tiszti fenyitő kereset alá vé­tetni, és azoknak elitéltetése idejére a nemteleneket is törvény elibe állítani rendelte; - a' honnan Kívánja a' Tiszti Ügyvéd B. Újfalusi Nemes Balog Péter, Ns Bagosi Sándor, ns Czirják György, ns Czirják András, ns Veres László, ns Czirják János, ns Balog Mihály, ns Karátson István, ns Veres László, ns Karátson János, Ns Karátson Ádám, ns Karátson Ferentz, ns Jámbor János, ns Czir­ják Mihály, ns Czirják István, ns Balog Ferentz, ns Bagosi Antal, ns Ba­gosi Jósef, ns Karátson János, ns. Karátson Péter, ns Jámbor János, ns Varga János, ns Varga István, ns Karátson András, ns Czirják István, ns Czirják Sándor, ns Czirják Máté, ns Varga András, ns Varga Ferentz, ns Piskolti József, ns Karácson Jósef, ns Karátson István, ns Karátson Mihály, ns Varga Mihály, ns Karátson János, ns Karátson S. János, ns Karátson G. János, ns Karátson G. Gábor, ns Veres Sándor, ns Török Bálint, ns Nagy F. Sándor, ns Balog Mihály, ns Veres János, ns Veres Ferentz, ns Osváth Sándorné, ns Osváth Pál, ns Csöreg Mihál, ns Veres Péter János, ns Fodor Ferentz, ns Osváth László, ns Karátson G. András, ns Félegyházi Sámuelné, ns Török János, ns Varga András, ns Kováts János, ns Hatházi István,

Next

/
Thumbnails
Contents