Hajdú-Bihari történelmi olvasókönyv - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 5. (Debrecen, 1973)
III. Az állami abszolutizmus kiépítése 1690-1790. Átmenet a kapitalista termelésre 1790-1849. Összeállította: Béres András
Én semmi igazságtalanságba nem jártam; hanem a' Fischer Jóseffel tett Computusomba (elszámolásomba) nyilvánn meg mutattam azt neki, hogy a' köztünk volt egyességünk szerént az ő tőle fel vett summa Pénzt mind azon gyapjúba adtam, melyet tőlem már az előtt Májer Gancz, sok vexaltatásom közt, az én tetemes kárommal vitt el. Által látta Fischer József igazságomat. Mint Társ, mint a' kitől a' pénzt fel vettem volt, és mint a' Compagnia Plenipotentariusa, (megbízottja) engem az ok nélkül való fizetéstől felszabadittatott. Ha tehát a Felperes ezen helytelen kerestétől el állani nem akar, mutassa meg azt, hogy én ötöle vettem fel a Pénzt, bizonyittsa meg, minemű egyességem lehetett volna ő vele, állítsa fel hitelesen, hogy Fischer Jósef nem lett volna a kereskedésbe nekik Társok. - Különben további törvényes mentségemet ennek utánna is fenntartom, a tejendő költségeimet megkívánom. Tisztelettel maradvány a Princz. Nemes Tanátsnak N. Várad 20-k 9-bris 807. alázatos szolgák ja Koszta György N. Váradi Lakos. Jelzete: H.-B. m. L. Acta Em. Adv. IV. A. 11. 18. F. XXXIII. 570. B. A. 103 1809. december 9. A szellemi elmaradottság bizonyságát őrzik az egykori igazságszolgáltatás iratai Nagyszalontai Veres Rebeka megkínoztatásáról szóló hatósági jelentés N. Szalontai Lakos Veres Rebekát, Székely János Feleségét tsak ugyan N. Szalontai Lakos, Nemes Gali István, szép szin alatt magához tsalván midőn hozzá ment, ekképpen szóllott néki: No mitsoda disznó teremtette boszorkánya, kurvája, meg rontottad a' feleségemet, ki tekerted a' nyakát, gyógyítsd meg, mert ha nem gyógyítod meg öllek, itt eszi meg a' kutya a' véredet; - ezután N. Gali István maga lévén a' szobába, lántzot tett a' Veres Rébék derekára, s lakatot vetvén reá, ki vitte a' Siket kamarába, s' ott fel húzta a' lántznál fogva a' gerendába, de az Istenre kérvén N. Gali Istvánt Veress Rébék, le botsátotta a' gerendából annyira, hogy ülhetett. Az után meg fogadta N. Gali István Füsüs Nagy Jánost, hogy Veress Rébéket kötözze meg, - meg is kötözte F. Nagy János kötéllel a' nyakát, a' két karját, keze fejét, és a' két lábát, 's öszvekötvén gombolyagba fel húzta a' gerendába, mellyet N. Gali István kívülről a' kults jukán nézett. - Fésűs N. János pedig puszta kézzel meg pofozván Veress Rébéket, ki ment a' kamrából N. Gali Istvánhoz, 's vele borozván, a' borozás közbe bé bé szaladt a' kamrába, 's egy kötéllel jól meg verte 's vallatta mondván: Péntek van, valyál mitsoda disznóteremtette kurvája, boszorkánya, meg mondtam, hogy a' kezembe akadsz - meg gyógyíttasd Galinét mert külömben itt eszi meg a' kutya a' véredet - ekkor Veres Rébék mondta F. Nagy Jánosnak, hogy mivel semmi gonoszságot nem tud, Galinét meg nem gyógyíthatja, 's a' Lelke esméretibe ne is turkálódjon, - melyre ismét igy szóllott F. Nagy