Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)

XI. fondcsoport. Gazdasági szervek

- 589 -A Hajdúszoboszlói Salétromégylet a Debrecenben már a XIX. század fordulója óta ismert debreceni Vay-féle salétromgyárnak egyik fiókjaként alakult meg elsősorban a 48-as honvédségnél szükséges puskaporgyártás fellendítésére. A termelés fontosságát a városban későn ismerték fel, ennek ellenére az üzem 1849. májusában mégis segítséget nyújtott az akkori - a tavaszi hadjárat idején - előretörő honvéd alakulatoknak. Az üzem társadalmi összefogással született meg, a tagnévsor a hajdúszoboszlói tőkés fejlődés csiráinak feltárásához szolgáltathat adatokat.

A Debreceni Textilmüvek alapítása Zprkovitz nevéhez fűződik; ennek az üzemnek elődje már a XIX. században is működött, kezdetben fonodája és szövődéje, később szélesebb megalapozású kereskedelmi hálózata is volt. A két világháború között a termelés fellendült; a felszabadulás után az üzemet átmenetileg munkaszövetkezet vette át.

A debreceni bőripar a XIX. század második felében kezdett kifejlődni; a városnak több bőrgyára és cipőgyára volt, közülük a Kiss testvéreké vált a legnagyobb tőkés vállalkozássá. A felszabadulás után a háborús romokból a gyár épületét a szövetkezeti formában tömörült munkásság állitotta helyre s inditotta meg benne a termelést.

Az Egyesült Kefegyárak az 1860-as években alapitott, egészen kis létszámú kefeüzemből fejlődött ki, majd a XIX. század első éveiben már három nagyobb üzemegység egyesülése után vált a Hitelbank érdekeltségévé. Termelése az első világháború után egyre fokozódott, nagykereskedelmi kapcsolatai voltak a különböző európai országokkal, de Indiába, Törökországba és más ázsiai országokba is szállitott. Történetének feldolgozása a tőkekoncentráció megvilágítására nagyon szükséges volna. A kefegyár egyik központja volt a debreceni munkásmozgalomnak; nevét az 1904. évi kefegyári sztrájkkal tette ismertté az országban. Az iratok a két világháború közötti időszak termelésére gazdag anyagot tartalmaznak; a kereskedelmi levelezés a külföldi kapcsolatok feltárására hasznosítható.

Nagyobb üzemként tartja nyilván a történetirás a debreceni Hajlított Bútorgyárat is, amelynek alapjai a XIX. század második feléig nyúlnak vissza.

Ez is kisüzemből fejlődött ki, és eleinte csak szék- és kárpitgyártással foglalkozott; a hajlitásra és a bútorgyártás egyéb ágazataira az 1900-as években tért át. Az 1930-as években, de főként a háború idején piacköre szélesedett. A felszabadulás időpontjában a termelést a munkáskollektiva vette kézbe, helyreálliootta a legdöntőbb épületrészeket, gépeket.

A Nyiry Gőzmalom Berettyóújfaluban működött; még 1878-ban alakult; a termelésre, kereskedelmi forgalomra, vámőrlésre vonatkozó iratok inkább az 1920-as évektől állnak rendelkezésre. Ugyanez a helyzet a Debrecenben már a XVIII. században alapitott Hortobágyi Malom irataival is, amelyeknek a kapitalizmus idejéből csak töredékei maradtak fenn. Annál gazdagabb levéltári források találhatók rá a különböző tanácsi jelentésekben, a debreceni közgyűlési jegyzőkönyvekben. A Debreceni István, a Hajdúnánási Csiha malom szintén a malomipar kiemelkedő üzemei voltak. Utóbbinak iratai, főként az 1920-as évektől, viszonylag nagyobb mennyiségben maradtak reánk.