Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)

VIII. fondcsoport. Intézetek, intézmények

- 456 -A DERECSKÉI POLGÁRI PIU - ÉS LEÁNYISKOLA A Derecskéi M. Kir. Polgári Fiú és Leányiskola 1921 szeptemberében nyitotta meg az első osztályosok részére kapuját, majd folyamatosan fejlődött négyosztályúvá. Korábban, mint a debreceni ref. kollégium partikulája alsó négyosz­tályú algimnázium működött a községben, amely a polgári iskola jogelődjének tekinthető 1861-től kezdve, 1872-ben történt megszűnése után a tanulókat az elemi iskola felső osztályai vették át. Ezzel erecskén a középfokú oktatás megszűnt, s a polgári iskolát csak hosszú évek után 1921-ben sikerült állami támogatással újjászervezni. Az 1948-ban bekövetkezett államosítás a tulajdonjogi formát nem é­­rintette, szervezeti változásai más polgári iskolákhoz hasonlóan alakultak. Az 1861-1874. közötti időből fennmaradt algimnáziumi tantestületi jegyzőkönyv az iskolatípus vizsgálatánál nélkülözhetetlen pedagógiatörténeti forrásul szolgál. Az iratok részben tantestületi értekezletek anyagát, részben igazgatósági ügyviteli és szervezéspolitikai okmányokat foglalnak magukba, mig az anyakönyvek a rendes és magántanulók tanulmányi eredményéről tájékoztatnak. Az elemi iskola tanulóinak névsorát 1872-ből az algimnáziumi jegyzőkönyvbe irt feljegyzések mutatják. EGYEKI POLGÁRI FIÚ - ÉS LEÁNYISKOLA Az iskola megszervezését a VKM 88,280/1926. sz. rendelete tette le­hetővé, amelynek eredményeként 1927 február 6-án megnyílt a polgári iskola I. fiúosztálya, majd folyamatosan bővült az iskolai osztályok száma. Az iskola működéséből a levéltár csupán az 1926-1929 között keletke­zett anyakönyveket és magánvizsgálati jegyzőkönyveket őrzi, amelyek a tanulók munkájáról, a szociális helyzetről és a létszámalakulásról tájékoztatnak. HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI REF. POLGÁRI ISKOLA Az iskola leánypolgári jelleggel és kizárólag leánynövendékekkel 1901 szeptember 1-én indult meg. A későbbiek során fiútanulók is bekapcsolódtak a munkába, főként magántanulókként. Az iskola fenntartója s egyben alapitója a hajdúböszörményi presbité­rium volt, de anyagi fedezetet különböző alapítványokból is élvezett a Tiszán­túli Ref. Egyházkerület támogatása mellett. Az iskolai felügyeletet egyházi vonatkozásban és fenntartói minőségben a ref. egyház iskolaszéke látta el, mig az általános oktatási irányítást az állami szakfelügyelet biztosította. Az 1916/17. iskolai évtől kezdődően az iskolát középfokú tanintézetként, az alsó­fokú felügyeleti ellenőrzés alól kiemelve, a tankerületi kir. főigazgató, il­letve az egyházi kerületi felügyelet alá helyezték. Közvetlen irányítást a város

Next

/
Thumbnails
Contents