Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)
VI. fondcsoport. A közigazgatás területi szakszervei
- 346 -hasznositá3Í és árvizvádelmi tevékenységét. Éppen emiatt a korlátozás miatt szó sem lehetett a kapitalizmus korában arról, hogy a vizgazdálkodáa mindenre kiterjedő állami követelményei érvényesülhessenek. Annak ellenére, hogy a kultúrmérnöki hivatalnak helyileg decentralizált szakaszai voltak s azokon keresztül a hivatal instrukciókat adott ki, sőt a folyammérnöki hivatal révén ellenőrzést is gyakorolt, mégsem érvényesíthette mindenben az állam kizárólagos érdekeit. A társulások megmaradtak önkormányzati egyesüléseknek, a kultúrmérnöki hivatal pedig határozott utasításokkal nem léphetett fel, csak javaslatokat tehetett. Ez a hatásköri szabályozás és a jogkör korlátozott volta azt vonta maga után, hogy a kultúrmérnöki hivatal az adott területen a vizrendészeti, vizhasznositási, folyamszabályozási, mederrendezési ügyekben hatósági jogikört gyakorolt, de kezdeményező szerepe háttérbe szorult. Funkciója kettős áttételeken át érvényesült: a társulások, majd a vizhasznositó gazdák egyéni érdekeinek figyelembe vételével. Viszont hatósági jogkörének gyakorlása közben segitette az alispán! hivatal és az a körülmény, hogy a kultúrmérnöki hivatal személyi összetétele megegyezett az ésszerű vízgazdálkodásban érdekelt birtokosok, közületek képviseletének célkitűzéseivel, amelyen keresztül befolyását könnyebben érvényesíthette. Ezt a szervezeti és hatásköri ellentmondást a kapitalizmus képtelen volt feloldani; csak az 1848. évi 6060 M.E. számú kormányrendelet tette lehetővé, hogy a vizügyi szolgálat átszervezése megindulhasson és kialakulhasson a szocialista típusú vízgazdálkodás, a volt vizitársulatok egyéni és az állam össznépi érdekeinek egybehangolása révén. A debreceni kultúrmérnöki hivatal fennmaradt iratai tárgygazdagságról árulkodnak. A hivatal illetékessége kiterjedt Szabolcs, Szatmár, Hajdú, Bihar megyékre és az iratok mindezeknek a területeknek öntözési, csatornázási, kútfúrási, vizlevezetési, belvizlecsapolási, mederrendezési ügyeit foglalják magukban; ezeken túl a Hortobágy hasznosításával, talajjavitással, hőforrások feltárásával, házhelykijelölésekkel, kisajátításokkal, községek emiatti tagosításával, útbejárásokkal, rizstermeléssel, halászó tavak létesítésével, lege lösze ml ékkel és még sok mással foglalkoznak. Kétségtelen, hogy ha valaki bármely község gazdálkodását, főként mezőgazdaságát kivánja tanulmányozni,még hiányosságuk ellenére se nélkülözheti a kultúrmérnöki hivatal iratait. A levéltári iratok viszont jól kiegészithetők a Vizügyi Igazgatóság kezelésében maradt térképekkel, jelentésekkel, amelyeknek iratai már szintén történeti forrásokká érlelődtek. A hivatal iratainak levéltári rendszere egészen sajátos és messzemenően eltér a közigazgatási szervek iratkezelési módszereitől. Ez a szervezet tett talán először kísérletet arra, hogy az iratokat mindjárt az első lépéstől kezdve tematikai alapon fogja össze, az együvétartozó iratokat gyüjtőszám alatt kezelje. A kialakított gyüjtőszámok nyomán minden ügyben együttesen találhatók meg a beadványok és az intézkedések. Ez a kezelés 1944 végén változott meg, amikor új gyüjtőszámokat alakítottak ki. A számok tartalmi-tárgyi számjelének megváltoztatása azonban sok
