Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)

V. fondcsoport. Megyei városok és községek

- 286 -^többek között kimondva, hogy az elöljáróság a község belügyeinek minden igaz­gatási ágára kiterjed. Az elöljáróság tagjai között felsorolta a birót, a tör­­vénybirót, a jegyzőt, az adószedőt, a községi gazdát, orvost, közgyámot, négy esküdtet.Később, az V.136/1913* szám alatt alkotott újabb szabályrendelet a képviselőtestületi tagok számát negyvenre emelte és egyúttal az adópénztárnok állása helyett az adóügyi jegyzői állást szervezte meg. A községnek 1931-ben alkotott utolsó szervezési szabályrendelete egészen a tanácsrendszerLg, 1950-ig érvényben volt, alapvető változást azonban a korábbiakhoz viszonyítva ez sem jelentett. A fennmaradt iratok viszonylag szegényesek, mégis arra alkalmasak, hogy legalább 1921-1943« évek közötti idő történeti változásait bemutassák. A koráb­bi időszakokra a már említett más források alapján inkább csak következtetni le hét. Fennmaradtak a községi főjegyző iratai; bár hiányosan, de alapvetően hasz­nosítható mennyiségben a képviselőtestületi iratok; több nyilvántartás áll ren­delkezésünkre, amelyekből a nagyközség vagyoni helyzete, jogalkotó tevékenysé­ge, telepeinek szélesedése, a lakosság anyagi gyarapodásának egy-egy vonása /házépitkezés, ingatlanforgalom/, de ugyanakkor a másik oldalon a paraszti rétegződés folyamata, az elszegényedés megállapítható. A községi iratok levéltári rendszere a hivatalszervezet fondjaira épül. Önálló kezelés alatt állnak a képviselőtestületi iratok, amelyeknek számai éven kint újrakezdődő sorrendben megegyeznek a tárgysorozati pontok számaival. A fő­jegyző működése kapcsán keletkezett iratokat szigorúan időrendben helyezték el, de nem folyamatosan, hanem a főjegyző különböző funkcióinak megfelelő tagolás­ban. Hasonló tárgyi tagolás jellemzi a pénztári, az adóügyi iratokat. Az Iratok leirása /Nagy Gyuláné/ V.B.541/a-c. VÁMOSPÉRCS VÁROS TANÁCSÁNAK IRATAI 1858-1873 3 kötet, 0,10 fm 1-3 Kimutatás a bevégzett hagyatéki iratokról 1858-1873; polgári tör­vénykezési iktatókönyv 1869-1871 V.B. 571* VÁMOSPÉRCS KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK IRATAI 1921-1943 1 köteg, 7 kötet, 0,30 fm 1-8 Közgyűlési jegyzőkönyvi fogalmazványok 1935-1942; közgyűlési jegyző­könyvek és mutatók 1921-1935;’ közgyűlési jegyzőkönyvek mutató nélkül 1936-1943; V.B.572/a-b. VÁMOSPÉRCS KÖZSÉ1 FŐJEGYZŐJÉNEK IRATAI 1888-1947 14 köteg, 69 kötet, 3,50 fm 1-83 Iktatott közigazgatási ügyiratok 1930-1944; közigazgatási iktatókönyvek 1913-1934, 1936, 1938, 1941-1943; közigazgatási mutatókönyvek 1917,

Next

/
Thumbnails
Contents