Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)
V. fondcsoport. Megyei városok és községek
- 280 -Hasonló a helyzet a városi tanács működése során keletkezett iratokkal is. A hadnagyi, főhadnagyi, polgármesteri iratokat szabályosan iktatták és 1872-től 1906-ig iktatószámok szerint helyezték el őket az irattárban. 1907 - - 1918 között a kútfős rendszert alkalmazták olymódon, hogy az iratok tárgya szerint az 1911. évvel bezárólag 5 kútfőt, 1912-től 6 kútfőt alakítottak. Minden kútfő számozása élőiről kezdődött. Ennek alapján a polgármesteri iratok közigazgatási ügyeinél az I. kútfőbe az általános igazgatás és a politikai ügyek; a II. kútfőbe az épitési, ipari és közlekedési ügyek tartoztak. A III. kútfő szervezési ügyekkel, pályázatokkal, a képviselőtestület kiegészítésével, a IV. adóügyekkel, az V. hagyatéki, gyámpénztári, egyesületi és pártügyekkel foglalkozott, a VT. pedig a közegészségügy és a törvényesítések iratait foglalta magiban. 1919 után a felszabadulásig fennálló alapszámos rendszert vezettek be, de a korábbi alapszámokat ismételt előforduláskor hozzákapcsolták a legfrisebben keletkezett irathoz. Ezzel mintegy éveken át előrefutó iratkezelést vezettek be. Az egyéb fondok iratainak részletezése nem indokolt, miután az iratok leírásánál a levéltári jelzeteken kivül a tárgy is olvasható. Jegyzetek 1./ A város történetét Málnásy Ödön dolgozta fel: Hajdúszoboszló története 1928. c. munkájában, mig a két forradalom /1918-1919/ dokumentumait "A Tanácsköztársaság Hajdú-Biharban 1919" /Szerk. Komoróczy György/ c. kiadvány adta közre. Az iratok leírása /Hagy Gyuláné/ V.B.,441/a-d. HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK IRATAI 1848-1872 6 köteg, 7 kötet, 1 fm 1-13 Jegyzőkönyvek és fogalmazványok 1848-1849; 1860-1872; jegyzőkönyvi mutató 1848-1849; jegyzőkönyvi beadványok, ,éa határozatok 1848-1849; 1861-1872; honvédválasztmány! gyűlések és a nemzetőrségi toborozás ügyiratai 1848-18,49; V.B. 442/a-b. HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS GAZDASÁGI ÜLÉSÉNEK IRATAI ,1850-1856 1 köteg, 1 kötet, 0,10 fm 1-2 Jegyzőkönyvek és, ügyiratok 1850-1856 V.B. 442. HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS TANÁCSÁNAK IRATAI 1848-18,71 V.B. 443/a-c. Tanácsülés! Iratok 53 köteg, 23 kötet, 6,05 fm 1-76 Jegyzőkönyvek és fogalmazványaik 18,48-1871; tanácsi és, közigazgatási