Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)

V. fondcsoport. Megyei városok és községek

- 246 -Annak kevés nyoma van, hogy a közgyűlésen megváltoztatták volna a tanácsi javaslatot, mert rendszerint az előterjesztés szellemében döntöttek. De még ez az eljárás is teljesen ellentétes a feudális kor módszerével, ahol a vá­lasztott hites közönség volt a javaslattevő és a tanácsülés - esetleg köz­gyűlés, mindkettő részvételével - a döntések teljhatalmú fóruma. A városi tanács elnökének, a főhadnagynak hatásköre kiterjedt a bíró­sági, a gazdászat-közigazgatási, a szorosan vett belügyi-igazgatási és rendőr­ségi ügyek intézésére, lényegében tehát átfogta a várospolitika csaknem min­den irányú kérdését. Munkáját a szakhivatalok útján látta el. A törvénykezési ügyek gyakorlatilag az alhadnagy kezében összpontosultak, aki a tanács ezzel foglalkozó osztályának a vezetője volt. Az iratok levéltári rendszere A polgári forradalom után kialakult, majd az abszolutizmus időszakában megváltozott, de I860 végétől ismét életbe lépett és továbbfejlesztett közi­gazgatási és'birósági szervezet iratainak rendszere nem volt egységes. Az egy­séges eljárást részben az a körülmény gátolta, hogy a különböző szakaszokban változott a tanácsi hivatalszervezet, részben pedig az, hogy voltak olyan ter­mészetű iratok, amelyeket ^ár az egykorúak is, tárgyi alapon tartottak nyilván. Ilyenek például a számviteli okmányok, amelyeknek egykorú nyilvántartásai a kiadások és bevételek természetéhez igazodóan készültek. Az iktatás nem volt rendszeres. A különböző hivatalokhoz cimzett egyes beadványokat néha központilag iktatták, különösen, ha azokat a tanács vagy a képviselőtestület tárgyalta meg, más esetekben az előadók rövid úton kapták meg az ügyiratokat és rapszodikusan hol beiktatták őket, hol mellőzték a nyilvántartásba vételt. Ezért a sorszámok szerint haladó iratkezelés elvei nem következetesen érvényesültek. Az iratok rendezése a levéltáron belül figyelembe vette az egykorú ke­zelésben kialakult módszereket, majd a hivatalszervezeti tagoláshoz igazodóan - véglegesen 1966-ban - az alábbiak szerint alakította ki az egyes fondókat: Közgyűlési iratok. Ezeknek voltak jegyzőkönyvei és a képviselőtestü­lethez intézett beadványai. Ide tartoznak az országgyűlési megbízatások, ösz­­szeirások Írásos emlékei is, főként a provizórium idejéből. Ezek kezelése nem számok, hanem a tárgyalások időrendjében történt, az iratok rendje tehát kronologikus. Egyébként a közgyűlések kezelésének rendje azonos a feudális kori eljárás módszerével. A városi tanács iratai s azok között a jegyzőkönyvek és más irattípu­sok, nem szakadnak meg az abszolutizmus idején, hanem továbbfolytatódnak, az­zal a különbséggel, hogy abban az időben nem az önkormányzatot képviselik, ha­nem az állami centralizmus alsófokú végrehajtó szervei. Az iratok számrendje a tárgyalási napokon nyert számmal azonos, tehát azonos az ülések alkalmával kapott napirendi pont számával. A városgazda, a számvevőség, a pénztárnok iratkezelése nem iktatószá­mos regisztratúrában történt, hanem tárgyi keretben. A kutatás ezekben az

Next

/
Thumbnails
Contents