Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)

IV.B. fondcsoport. Megyei törvényhatóságok és törvényhatósági jogú városok iratai

- 195 -alakítani. A törvényt végrehajtó 5110/1899. M.F. számú rendelet azonban még nem rögzítette a számviteli gazdálkodás szervezeti rendszerét. Ezt annál nehezebben tehette volna, mert éppen a pénzgazdálkodás területén, az önkormányzati vagyonok felhasználásának korlátozásában érezték mind a vármegyék, mind a városok a nehezen elviselhető beavatkozást; hamarabb elfogadtak egy-egy szervezeti intézkedést követelő rendeletet, mint a vagyonkezelés megváltoztatására irányuló utasítást.

A feudális korban a számvevőség /officium rationariae/ a városi tanács, a tőkés korszakban pedig a törvényhatóság első tisztviselőjének, tehát a polgármesternek ügyintéző szerve volt, mint a város hivatalainak egyike. Azok a kísérletek, amelyek a számvevőséget kifejezetten szakmai felügyelet alá kívánták helyezni a nem szakmai polgármester helyett, hosszú időn át eredményteleneknek mutatkoztak. Vármegyei viszonylatban már a századfordulón jelentkeztek ilyen törekvések, mint ezt Bihar vármegye esetében bemutattuk, városi viszonylatban azonban a kiadott rendeletek jóval később születtek meg.

Az 1920. évi 28. t.c.-t végrehajtó 5700/1920. P.M. számú rendelet az államigazgatásban szervezett minden számvevőséget alárendelt a pénzügyminisztériumnak, de a nagy felzúdulás és az ellenőrzési hálózat kiépítésének hiánya miatt ezt a rendeletet már a következő évben hatályon kivül helyezte az 1921. évi 34. t.c., és visszaállította a szakminisztériumok felügyeleti és ellenőrzési jogkörét a tárcán belül. Végső soron csak a tanácsi államigazgatás rendszerében vált lehetővé a pénzgazdálkodás egységes irányítása, amikor a felsőszintű szakágazati pénzügypolitika is a központi ellenőrzést gyakorló szerv: a pénzügyminisztérium kezébe került.

A törvényhatósági számvevőségi szolgálatot különböző rendeletek szabályozták, de szétválasztották a vármegyeiés a szabad királyi városi számviteli gazdálkodás felügyeletét. Az 1902. évi 3. t.c. a vármegyei számvevői szolgalat egységesítése felől intézkedett, és magát a számvevőséget a belügyminiszternek rendelte alá. Ettől az időtől a városi és vármegyei pénzgazdálkodás felügyelete eltért egymástól.

A vármegyei számvevők szolgálatáról a 76.000/1929. B.M. számú körrendelet újból intézkedett; utasításai a törvényhatósági joggal felruházott városok számvevőségére nem vonatkoztak. Az 1929. évi 30. t.c. külön is kifejezésre juttatta, hogy a városi számvevőség dolgozóit a főispán nevezi ki; ezzel a ténnyel a városi számvevőség nagyobb mérvű állami ellenőrzés alá került, mert a kinevezést gyakorló személy nyilvánvalóan a fegyelmi hatóságot is kezében tarthatta. A kinevezés korábban a polgármester jogkörébe tartozott. 1929-től kezdve pedig az államhatalmat képviselő főispánéba. A személyzeti vonatkozású jogkörváltozás éppen emiatt szervezeti változás lehetőségeit is magában hordozta, mert az állami ellenőrzés javára háttérbe szorította a polgármester hatáskörét.

Gyökeres változást eredményezett az 1938. évi II. t.c,, amely a városi és vármegyei számvevőség tisztviselőit, egységes elbírálással, állami tisztviselőkké nyilvánította, kinevezésüket a belügyminisztérium számára tai tóttá fenn. Ugyanakkor biztosította a polgármesternek és az árvaszéki elnök