Varjasi Imre: Az 1956-os forradalmi bizottmányok tevékenysége és dokumentumai Hajdú-Bihar megyében - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 42. (Debrecen, 2010)
Tartalomjegyzék
Varjasi Imre 2008-ban publikálta, az 1956-os munkástanácsok tevékenysége és dokumentumai, című forrásgyűjteményét. Új munkája tehát forrásfeltáró kutatásainak folytatása. A munkástanácsok üzemi, munkahelyi szervezetek voltak, a forradalmi bizottmányok, bizottságok pedig, a megyeszékhelyek, kisvárosok községek forradalomi, közhatalmi szervezetei. Ezek a forradalmi szervezetek irányították a települések hétköznapjait - politikai, társadalmi -, gazdasági életét. Köztudott, hogy a központi kommunista diktatórikus hatalom már 1956. október 23-án- 24-én összeomlott, az ország közigazgatásilag kis önállóan működő „köztársaságokra" bomlott, amelyek szinte önálló élete éltek. Ennek a forrásgyűjteménynek nagy értéke, hogy közli a falvak forradalmi bizottmányainak - eddig nem, illetve csak részben publikált - legfontosabb iratait. A forradalmi bizottmányok megalakulásának jegyzőkönyveit, illetve a megalakulásukat megelőző tüntetéseken, népgyűléseken elfogadott és megszavazott politikai követeléseket rögzítő dokumentumokat, történelmi forrásokat. Ezek alapján lehet feltárni, mi is történt Hajdú-Bihar falvaiban, településein a forradalom napjaiban, illetve a november 4-ét követő napokban. Közli a szerző a bizottmányok működése során keletkezett iratokat, pl. a nemzetőrségek megalakításáról, a magán és köztulajdon védelméről, az újjászerveződő politikai pártoknak iroda adásáról, a harcoló fővárost segítő adományokról, és más közigazgatási iratokat, valamint felhívásokat. Sajnos nem minden településen maradtak fenn dokumentumok, ezek egy része esetleg a periratok között kallódhat. Varjasi Imre nem csupán a községek, városok forradalmi bizottmányainak iratait közli, hanem az üzemi, munkahelyi, magukat szintén forradalmi bizottmánynak nevező szervezetekét is. Nagyon jónak tartom, hogy a szerző ezúttal is fakszimile, jól olvasható formában egy nagy alakú könyvben teszi közé a dokumentumokat. Tudnillik azok írása (sok esetben kézzel) önmaga is sokat elárul megfogalmazóiról, jelzi a forradalmi bizottmányokban egyszerű kétkezi dolgozók voltak legtöbben. Ezek a közlemények a forradalom lelkiségét is tükrözik. A szerző ezúttal is terjedelmes és részletes tanulmánnyal segít eligazodni a dokumentumok között. Ezen belül készített egy összeállítást a forradalmi bizottmányok megalakulásának időpontjáról, az elnökök nevéről, a testület létszámáról valamit, ahol erre utaló dokumentumot talált a nemzetőrségek megalakulásáról, létszámáról, parancsnokairól. Tanulmányában részletesebben elemzi Debrecen és Hajdúböszörmény forradalmi bizottmányainak tevékenységét - mintegy modellként. Fontosnak tartom, hogy foglalkozik a forradalom utáni megtorlással, mert a falvakat, kisebb településeket érintő repressziók kevésbé ismertek! Összességében egy igen fontos, jól szerkesztett, gondosan összeállított munkáról van szó. Úgy érzem a megyében az 1956-os forradalom eseményeinek feltárásban eddig is szép eredményeket hozó munka ezzel a forrásközlemény- nyel a helytörténészeket további kutatására inspirálja! Lehetővé teszi, hogy a községek megismerjék szűkebb pátriájuk már-már feledésbe ment forradalmi eseményeit. Filep Tibor történész, a kötet lektora ií ! í í 1 1 » P • d í 8. s isztár község lí'srrsdslsi Bizsttsámys és s rslt -‘-egei