Varjasi Imre: Az 1956-os forradalmi bizottmányok tevékenysége és dokumentumai Hajdú-Bihar megyében - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 42. (Debrecen, 2010)

A forradalom dokumentumai

2 Itt legjobban J ong or József kupéé uszította a tömeget »ugyanakkor kereste a pénzügyi osztályvezetőt,hogy a tőle behajtott közadóba elszámolt 12.oco Ft-ot azonnal fizessék vissza.Az osztályvezetőt nem találták és ekkor az iratokat a tanácsháza épületéből dobálták ki.Itt verték meg a Bandik Vince vb.elnökhelyettest is.A tülte­tésben ekkor még nem lehetett osztályellenséget»kulákokat felismer­ni,inkább nincstelen főleg hadiözvegy asszonyok jártak élen a han­goskodásban.Közöt tűk leghangosabb Aszalós Sándorné,akinek férjét szin tán 1944-ben vitték el.Ez az asszony ás több társa hangosan kiál­tozta,hogy felelősségre kell vonni azokat,akik férjeik elhurcolásá­ban részt vettek. Elsősorban Kassi Sándort,és Schlosser Jenőt.Ezek­nek keresésére indult meg a tömeg és ekkor több zsidó lakásba hatoltak be,ahol a keresett személyeket nem találták,hanem az otthon lévő zsidókat verték össze,nagyarányú épület és butorrombolás mellett.Tel jesen összetörtek két lakást,annak bútorzatát és 6-7 zsidó személyt, akiket még akkor éjjel a mentők Debrecenbe szállítottak el.A tömeg között kommunista ellenes jelszavak is felverődtek s ekkor több komim nista lakást kerestek fel.Ahonnan az elvtársak idejében eltávozhat­tak.Egyedül Szalőczi Sándort a December 21 tsz.elnökét találták ott­hon,akit súlyosan bántalmaztak. A tettlegelésben az eddigi vizsgálatok szerint nem vettek részt a kulákok.Azonban beigazolást nyert,hogy a hangadók, a tömegek- uszitói ezek köréből tevődtek össze. Különösen nagy szerepet vitt E*Kovács hászló,kulák.Az előbb említett Pongor József kppec,Rékasi ifire, Fuchs Mihály.Berene si Gábor.Ehhez a táborhoz csatlakozott Papp Já­nos »Kopasz Daróezi,Tímár Szabó Imre,Porkoláb Jajós,és még sokan mások. A megalakult munkástanácsokban a vezetőszerepet úgy az Ällami gazda­ságban,mint a DBöET-nél,Állami malomban és más területeken volt Hort- hyta tisztek és más osztályidegen elemek vettek részt.Az Állami gazda ság munkástanácsának küldöttsége határszéli kite lepi tettekből te­vődött össze.Ezek vettek részt a Forradalmi választmányban és mint ilyenek teljhatalmat kívántak maguknak biztosítani .Követelték,a ta­l nácstól és más szervektől a párttagok azonnali eltávolítását»össze­fogását, a rendőrség teljes apparátusának leváltását, a csendőrség vol tagjainak beszervezését a nemzetőrségbe és a fegyveres hatalom biz­tosításába. Az értelmiségiek köréből Sic sei Balázs, Tassi iuiklds és ezek köré cso­portosított úgynevezett 1 xákiáfixSxk&rx " irodalmi kör'* egyes tag­jai serénykedtek. Ah ellenforradalmi eseményeket megelőzően azon serénykedtek,hogy r ... 'et­204 xén a pí • gni

Next

/
Thumbnails
Contents