Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1623/1625 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 41. (Debrecen, 2010)
Május 31. 6. A káliói (Calloviensis) Tőrös (Toros) Ferenc felperes és Anna asszony alperes, aki most a bátori (Bathoriensis) Borbély (Borbelij) György, először pedig a debreceni (Debreczeniensis) Tőrös Balázs felesége volt, bizonyos ősi javak ügyében, melyeknek az említett Törős családtól, az említett felperesre kellett volna szállniuk, így határoztunk. Mindkét fél bizonyítsa állításait, ahogy előadták. 554. oldal 1. A felperes Tőrös (Tőrös) Ferenc bizonyítsa először vérségit, annak utána az mint előadja, a kereset, amint szállott rend szerint az alperes asszonyra, és azt is, hogy az osztozatlan atyafiak voltak. Az alperes penig Tőrös Balázsnét is azt, hogy valamit keres semmi az ő atyafiárul az ö Tőrös Balázs urára nem szállott, hanem az ő urának édes atyjárul áll, az mi maradott is, az melyből Tőrös Mártonnak halála után is sok adósságát fizették meg, és az házuk is abból volt. 2. Somogyi (Somogj) János velünk szemben személyesen megjelenve ilyen vallomást tett. Hogy ő az egykori házát, mely a Varga (Varga) utcán található, a déli részen, keleti szomszédságban a Konyári (Koniari) Máté, nyugati pedig a Horvát (Horvat) István házával, örökös jogon odaadta és eladta Nagy (Nagi) Tamásnak 25 kifizetett forintért, és ahogy adta és eladta bizonyságképpen írásba foglalták. A levelek kiadásáért is megfizette az 1 forintot. 3. A kábái (de Kaba) Vezendi (Vezendi) Péter a Nagy (Nagj) Tóbiás özvegyének egykori házacskáját, jóllehet akarata ellenére kényszerítve, az egész Burgundi utca (piatea Burgundiensis) egyetértésével, megvette ettől az özvegyasszonytól örökös jogon 20 forint megfizetett forinttért, s nehogy az egész utca kárt szenvedjen, hogy üres mindkét ház, beköltözött egymaga. Június 2. 4. Az ifjú kovács, Tenyei (Tenej) János egy asszonnyal, az egykor örökbefogadott nővérével, egy titkos társaságban forgolódott csaknem három évig éjjel-nappal gyülekezvén, elfogták őket, és sok tisztes férfi közbenjárására a büntetés után elengedték őket, s mindketten kötelezték magukat, hogy ezután soha titkos társaságban nem forgolódnak, s ebből az okból senkin nem állnak bosszút fővétel büntetésének terhe alatt. Június 5. 5. Tolnai (Tholnaj) Balázs Érpályi (Erpalij) Péterrel szemben bizonyos ház dolgában, ahogy állítja örökölt ház dolgában, amelyben most az alperes lakik, írásban köteles beadni előterjesztését. 6. Tót (Thot) János felperes és a szolgája. Tót (Tot) Péter kondás, alperes között, ahogy előadja 13 malacnak az udvaron titkon való elengedése ügyében, 118