Bánkiné Molnár Erzsébet: Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 39. - Egyek falukönyve 1786-1860 (Debrecen, 2008)

Egyek falukönyve

Jegyzé Varlandy Antal H.a.Jegyző Pag. 366-ik lap 1838-ik Év! Szent György hava 9-kén Egyek Helységében tartatott Tanács Gyűllésbül 278- ik Számzat Tudva lévén előttünk Bene Tóth János és H: Varga István Két károsoknak állapottyok: t: illik 5 Esztendőkkel ezek előtt a gonosz, és Istentelen Zsakai Pálnak fijai leg elsőbb a Varga István Lovát ölték meg, a melly ló leg alsóbban véve 25 ftokat- értt volna, azok után ki ta- pasztalódván; hogy csak ugyan az Zsákai Pál fijai ölték meg a Lovat, kapták a Hunczutoknak az apasztok Bene Tóth János Lovát ölték ezekután meg, olly fel tétel mellett; hogy majd a Varga Ist­ván Lováért a Bőrével fognak számolni, és a Hájját Zsirját azon Lovaknak több ahhoz fel szóllított Tanúk bizonyításaik szerént: u:m: Tóth András Radics Pál Balog János ezen halmoknak pedig vállásaik mellett az öreg Zsákai Pál sütte főzte ki, meg nem vehettvén azomban rajtok a Károsok magokat, most már Bene Tóth János egy jó Tehenét Zsákai Pálnak melly is Csétneki János sógorá­nál volt Telelőbe le foglalta, és kezeinél tartya, ezeránt a Tettes- Járásbéli Szolga Bíró Úrnak tetemessebb jelentés tétetett, ki is az mi bővebben ömledezett jelentésükre azt méltóztatott határoz­ni; hogy az Bírák rendelkezzenek a felől, mint hogy azoknak vann benne tudományok, miképen kaphassák meg az Károsok önn megokét, minél fogvást tehát az dolgot még inkább meg fontolva általunk Végeztetett Hogy valamej az gonosz Zsákai Pál, Bene Tóth Jánosnak meg ölt egy 60 Vftokat- meg értt jó Kancza lováért csak ugyan 60 ftokat- váltóba le nem fizet, és Varga Istvánnak hasonlón 25 Vforintokat szintén meg ölettetett egy lováért, addig soha Bene Tóth János az Tehenet melly is fe­jős, egy üsző Tavali Bomyával Ki adni a Zsákainak nem tartozik és nem is szabad és ha Ki fízettni akarná pedig Zsákai a Károsokat akkor magát, mind a két rész előttünk megjelentse. Ezen Tehenet pedig B. Tóth János csak 4 szer 15-öd napokig tarcsa, és azok után nállunk magát jelentőse bé, mert, Pag. 367-ik lap még akkor is ki nem elégítettvén a Károsok, a le foglalt Tehene Zsákai Pálnak, meg fog becsültettni, el adattattni, és a békerűlt summa a Két Károsok Kárjaikba ki fizetettni tartásokért B. Tóth János mindaz által semmit sem kérhet mivel használlya a Tej hasznát addig. 279- ik Szám Nállunk kerülvén, és már ki teleltetődvén egy 4 fű bitangzóba lévő ökör Tinó mi után az Tettes- Járásbeli Szolga Bíró Urat az végre tudósítottuk, azt méltóztatott válaszolni, hogy becsültettnénk meg, és a becs Levelet meg hitelesittve Küldgyük, minél fogvást az Tekéntetes Szol­ga Bíró parancsolattyát, e végbül röktön tellyesitettük, és Végeztük Hogy azon Tinónak meg becslésére, Közülünk Négyen, u:m: Es: Kis András, Ferencz Jósef, Domán János, és Domán Ferencz mennyének el és meg becsülvén becs Leveleket hitelesíttsék. Kik is minekutánna megjöttek volna, úgy találtak Lelki esméretessen, mind a mostani mind pedig a régibb marha árhoz vettve, és az Tinót Természetében találva, hogy meg ér 40 az negyven váltó forintokat Továbbá errül hiteles becs Levelünk ki adattatása határoztatott. 280- ik Számzat Az egész eset le lévén írva az ezen Jegyző Könyv 364-ik lapján az 276-ik Szám alatt ide csak az ujjóbbi végezetünk szerkesztetik u:m: Végzés Minekutánna Rajeczkij János vándorló Mészáros Legényt Mészárosunk Hauzinger Mátyás már két heteknél régebben tartoztattya ügyeinek folytatásától, és nem vehettvén semmit is rájta az 187

Next

/
Thumbnails
Contents