Bánkiné Molnár Erzsébet: Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 39. - Egyek falukönyve 1786-1860 (Debrecen, 2008)

Egyek falukönyve

ben került egy új hidasunkon szabadon által szállíttyák - . - sőtt némellyek több just akarnak tartani mindt az Egyekiek s Gorombáskodnak. az által szállítás idején mintha ön vagyonaikból szerzett Keresmények volna. - De ezen törvénytelen dolgot, mi semmi esetre nemengedjük mert meg lehet elégedni azzal is Bizodalmas szomszéd Dorogma Helység lakossainak, hogy űressen által engedgyűk vinni. - de terhes szekérrel már az soknál is több, és még szabadósokka lenni, Ugyan is azért ne tessenek haragudni, és ha hogy szomszéd Uraimek ez szabadsággal élni akarnak, van egy viselt hidasunk, tessék meg venni illendő áron, úgy osztán a hordás alkalmára használhattyák, de külömben mászor nem. - Az mely tudósításos levelünk értelme következésében, tessék az dolgot jól meg fontolni, és így az Lakosaikkal eggyezést tenni, és Köz híré ezen sorainkat bocsájtni - Melly után szomszédságos Barátságokban ajánlottak maradtunk, Bírák Uraiméknak. Kész szolgái Egyeki Bírák. 835. Alább is megírtt adom tudtára mindeneknek valakiket ezen dolog most avagy jövendőben illet, és illethet, hogy tulajdon akaratom mellett az szülött földemrül el szándékoztam menni Nagy Kúnn Karczagon, féjnél lévő Nénémhez, ennél fogvást, én mint leg öregebb férfi Gyermeknek az el húnyt néhai Patakij Gáspár Édes Atyámtól maradott vagyonokat az Többi Testvéreim között is elosztván, jussomra jutott és viszek magammal 25 darabb Birge Juh, 4 Zsákot, egy Tehénét, egy 3 fű Ökör tinót és egy 3 fű Üszőt, 37 vtó frtot 2 Köböl Tiszta Búzát 6 2/4 Kőből Rozsot, ezeken felöl pedig, ha vissza kerülök is többet soha sem kívánok sem Testvéreimtől, sem pedig Szanyi Mihály Sógoromtól mely végett adom ezen kőtelező Levelemet magám saját nevem alá írásával erősítve; Egyeken Februarius 9-ik napján 1835-ik Esztendőben Pataky Bertalan m:k: Kiadta N. Varlandy János HJegyző Egyeki Bírák Fö Biró Horváth György E. Csőké György E. Kis András E. Nagy Pál előtt Pag. 318. 1836-ik Esztendő ad. 30. December 835. Sinkovits Ágoston Egyeki Kovács Kötelező levele adatott általunk Szathmáry Jóseff T. Füredi Esküdt és kovács Urnák. Kovács Jóseff. Feö Biró, Kis András Esküit. ad. 4-a Januarii 836. Species facti adpagum Ostoros de fuerum.506 Bizodalmas Tisztartó, Kasznár Urak. A Számvevői Hivatal által készített, és az M. Uraságoknak bé adót Tabellából világosan kisülvén az; hogy az alább irtt Helységek Bírái az alább meg irtt Esztendőkre lefizetett, és bé adott Bírói Számadásaikra az Számvevői hivatal által ki adott nehézségekre és észrevételekre még e mai napiglan sem adták légyen bé féleleteiket, nevezetesen. Szihalom: De ki tettzik azon fellyebb iríntett Tabellából az is; hogy az alább irtt Helységek, az alább irtt Esztendőkre úgy mint a többi közt Egyek 1833, 1834, és 1835 számadását mind a mai napig sem 506 részletes ügyleírása Ostoros faluban történtnek 159

Next

/
Thumbnails
Contents