Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1610, 1618-1619 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 38. (Debrecen, 2007)

10. Dékán (Dekán) János esküdtbíró eskü alatt vallja, hogy a Katalin asszony, aki először a Koszorús (Kozorus) András, most pedig a László (Lazlo) Ferenc felesége velünk szemben személy szerint megjelenve vallomást tett, hogy ő korábbi férjének, a Koszorús András javainak és jegyajándékának negyedelése ügyében a Koszorús Mártonnal perre ment, de mivel azt harmadával megelégítette. 592. oldal A pert halasztani igyekezett, függőben hagyta és tartotta, nehogy az említett Koszorús Máté jegyajándékáért, sem a későbbiekben születendő utódok, vagy azoknak az utódai perelni és követelni akarnák. Arról, hogy ő a jegyajándékért odaadta, hogy meg legyen elégedve, meg is elégedett, őt és az utódait erről megnyugtatta és kiadta. Ha pedig késlekednék, vagy az utódai késlekednének ebben, 40 forintra marasztalják el. Erről kiadta a megnyugtató leveleket. 1. A néhai Szabó (Zabo) Máté özvegye a Csorba (Chiorba) János összes vagyonát és ajándékát 500 forintig letiltja. Május 22. 2. Nemes Törősdi (Theoreosdj) Mihály a tekintetes Csibró (Chwbro) Istvánnal szemben Kása (Kasa) Mártont és Kakas (Kakas) Istvánt igaz prókátorának állította. 3. Kalmár (Kalmár), más néven Szabó (Zabo) János Kakas (Kakas) Istvánt Kobak (Kobak) Tamással szemben prókátorának tette. Május 24. 4. Fekete (Fekete) István Szentpéteri (Zentpeteri) Jánost a néhai Táncos (Thantzos) Gáspár özvegyével, Erzsébettel, és a nemes Bánrévi (Banrewj) György szolgájával, a ménespásztornak nevezett Csányi (Chiani) Boldizsárral szemben prókátornak állította. 5. Rúzsa (Rusa) Anna, a Rúzsa Pál fia, Rúzsa Gáspárt a Szúnyog (Zuniogh) Andrással szemben teljes jogú gyámnak állította. 593. oldal 1. Szabó (Zabo) Tamás Kalmár (Kalmár) Jánossal szemben harmad napra feleljen. 2. Szabó (Zabo), más néven Kobak (Kobak) Tamás az említett Kalmár (Kalmár) Jánossal szemben Szentpéteri (Zentpeteri) Jánost prókátorának állította. 3. Az kerékgyártó mesterek, úgy mint felperes, és Piac (Piatz) utcai Szabó (Zabo) Mihály alperes között, valami kerékgyártó mihez való favétel felől így határoztunk. Hogy mivel az céhlevele azt tartja, hogy addig nem vehet szekérről nyereségre az féle fát, az míg az kerékgyártó mesterek elégséges fát nem vehettenek, fennáll penig, hogy elég fát vött volt az céh, és azután eztán Szabó Mihály maradék fát vött meg, annak okáért mostan megvehette Szabó Mihály, de úgy, hogy az céh ha akarja tegye le az árát, ha nem akarja adja vissza Szabó Mihálynak az kit elhordott. 4. Szántó (Zantho) István Kovács (Kowats) Ábrahámmal szemben először felszólítva nem jött el. 5. Táncos (Thantzos) Gáspárné lött kezes 20 forintigh Csányi (Chiani) Boldizsárért ez jövő péntekre.

Next

/
Thumbnails
Contents