Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1610, 1618-1619 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 38. (Debrecen, 2007)
1. A néhai Túri (de Thur) Szabó Péter özvegye alperes, a Nagymézesi (Nagj Mezessi) János özvegyével, aki most a Berecki (Beretzki) Mihály felesége felperessel szemben a bírói határozat mellett szokás szerint megesküdött, hogy mely itt talált egy ezüst pohárt, és kalánt, úgy, mint az uránál letött némely beadott jószágot keresett ü nála nincsen, nem maradt, ü hiteveibe sem adta tartani. 2. Asztalos (Aztalos) Ferenc és az társa, Mészáros (Mezaros) Ferenc ellen Kakas (Kakas) Istvánt prókátornak vallják. 3. Ilona, Nagy (Nagj) Jánosné Kása (Kasa) Mártont Nagy (Nagj) Gergellyel szemben prókátornak állította. 4. Mészáros (Mezaros) Ferenc Asztalos (Aztalos) Ferenccel és társaival szemben először nem jelenik meg. A jegyző távollétében lett feljegyezve. 5. Szőcs (Zots) János szappanos fogadást teszen Szíjgyártó (Zigjartho) Jánosnak, hogy igazat teszen az adósságról január 28.-ig 1610. esztendőben. Január 29. 6. A néhai Túri (de Thur) Szabó (Zabo) Péter özvegye a Berecki (Beretzki) Mihály feleségével, Margittal szemben Szentpéteri (Zentpeteri) Jánost prókátornak állította. 7. És maga Berecki (Beretzki) Mihályné a Berecki Mihály urat prókátorának állította. 8. Szappanos (Zappanos) Gáspárné Anna asszony Szentpéteri (Zentpeteri) Jánost vallotta prókátorának, Berecki Mihályné ellen. 534. oldal Február 5. 1. Nagy (Nagj) Gergely Ispán Gergelyt Nagy Jánosné, Ilona asszony ellen prókátornak vallja. 2. És Nagy (Nagj) Jánosné asszony harmad napra feleljen. 3. Siket (Siket) Antal Túri (Thuri) Benedeket vallja prókátornak Bihari (Biharj) János ellen. 4. Úgy határoztunk, hogy Bihari (Bihari) János elégítse meg Siket (Siket) Antalt harmad napra, minthogy szolgai dolog az mit rajta keresett, tudni illik tizenegy pénz híján hét forintról, egy darócról és egy szűrről. Február 9. 5. Szatmáriak (Zakmar) tartják Szappanos (Zappanos) Andrásnak jószágát 479forintra. 6. György Kovácsné (Kowats) Lőrinc deák tartják Szőke (Zeoke) Györgynek marháját törvényig 196 forintra. 7. Úgy határoztunk, hogy Péterfi (Peterfi) Péter esküdjék meg harmad napra, hogy ü társ nem Szarvasi (Zarwasi) Jánosnak az árpára az melyet Göncre (Geontz) vitettenek Nagy (Nagj) Péterrel.