Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1610, 1618-1619 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 38. (Debrecen, 2007)
5. Fodor (Fodor) András felperes és Szilágyi (Zilagj) Balázsné asszony között így határoztunk. A tanúvallomásokból a felperesnek az alperessel szembeni egész ügyére fény derült. Tehát Szilágyi Balázsné alperes igazmondással adja elő, hogy 118. oldal bármilyen arany és ezüst tárgya a meghalt édesanyjának, vagy a ház tartozékai annak esztelen kezébe kerültek, nála vannak. Fellebbez a szenátushoz 1. Demecsi (Demeczj) János Takács (Takacz) Pállal szemben a Szentmiklós (Z. Miklós) utcán található házat Takács Páltól az előző évben birtokba vette örökös jogon, ezután miután az adásvételi papírokkal megvette, az említett Takács Péter keresetére az előbb említett házat vissza akarván kapni, a pert megnyerte újra és mindketten ugyanabban a házban akartak lakni. Demencsi Jánost a ház telepesének és birtokosának, Takács Pált pedig zsellérnek hívják. 2. Mészáros (Mezaros) Pál Túri (Thuri) Mihállyal szűccsel szemben tanúkkal bizonyítsa, hogy vagyon 12 esztendeje, hogy ő annak az háznak szabados uraságában vagyon, az kit ő tőle Túri Mihály keres őtet azulta senki nem ellenzetté. Vizsgálatot (kér). 3. Nagy (Nagi) Benedekné kofa felperes, valamint Nagy Miklós és felesége között az erőszak ügyében így határoztunk. Mindkét fél bizonyítsa melyik adott okot az háborúságra, hogy az öregasszonyt oldalban verték erősen. Vizsgálatot (kér). 4. Besenyei (Beseniei) Szűcs (Zucz) Péter Szabó (Zabo) Lőrinccel szemben a következő bírói ülésen feleljen. 5. Mészáros (Mezaros) Lukács Szabó (Zabo) Lőrinccel szemben felszólítva nem jelenik meg. Február 12. 6. Püspöki (Puspeokj) Juhász (Juhasz) Tamásné lött kezes Fúrta (Fúrta) Szabó (Zabo) János 40 forintjáért, minthogy Somogyi (Somogi) Istókot orvost megtartotta bíró urammal, úgy hogy hét évnyi időre, az törvényre sora jó, közben Somogyi Istók az orvos harmad napra maga mentségére feleljen. 119. oldal 1. Herpályi (Erpalj) Péter a bíró úrral, mint törvénybeli személlyel szemben arról, hogy ő az tokaji (Tokaj) vicekapitány Egri (Egrj) István ezüstös csákányának megvételében, ki az Nyüvedi (Njwedij) Menyhárt szolgája az Egri István kocsijárul ellopott volt mint volt részes, ősem egy úton, sem más úton nem tudta, hogy lopott marha, mert mégsem vette volna, az ártatlanság bizonyításáért harmadjára az ismertetett vétek alól tisztázza magát harmad napra. Mivel a mi határozatunkat a szenátus felülvizsgálatáért fellebbezi tovább is küldjük. 2. Nyüvedi (Njwedi) Menyhártot szintén felmentették a jelen esküje által minden vád alól. 3. Kobak (Kobak) Benedek a Gordon (Gordon) Istvánnal szemben harmad napra feleljen. 4. Rác (Racz) Demeter özvegye hitelezőivel szemben azok dolgában Nagy (Nagij) Orbánt gondviselőnek, György deákot pedig prókátornak állította. Február 14, Bálint napján.