Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1610, 1618-1619 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 38. (Debrecen, 2007)

3. A debreceni (Debretzeniensis) Borbély (Barbelj) Gáspár, aki most Sellyén (in Sellje) tartózkodik, valamint a Hana (Hana) István első felesége, most pedig a Mező (Mezeo) Ferenc felesége és Barbara felperesek Szabó (Zabo) Demeterrel szemben egy bizonyos ház felosztása felől, mely ház a piacnál fekszik, és úgy hívják, hogy Hanáné háza, Imre deákot, Szabó Demeter pedig velük szemben György deákot állította prókátornak, és a következő bírói ülésen feleljenek. 4. A Német (Nemet) utcai Szabó (Zabo) András Szíjgyártó (Zigjarto) Pállal szemben Kása (Kasa) Mártont, Szíjgyártó Pál pedig György deákot állította prókátorának. A következő bírói ülésen feleljenek. 5. Gellért (Gellert) Lukács egy részről, valamint a ménespásztorok Kocsis (Koczis) Györgyöt és Csányi (Czanj) Mihályt az említett Gellért (Gellert) Lukács egy lova ügyében, melyet a pásztorok tanyáján elveszítettek így határoztunk. A tanúvallomásokból nyilvánvalóan kiderül és fennáll, hogy Gellért Lukács erről esküt tett szokás szerint, hogy ő az ménes pásztorok eleiben hat lovat adott, annak egyikét elő nem adhatják, annak felette azon elveszett lova mit ért volna. 6. Nagy (Nagj) Benedekné, Anna Tar (Tar) Miklós és felesége ellen Kása (Kasa) Mártont vallja. A másik fél viszont György deákot állította. 7. Mészáros (Mezaros) Pál Szűcs (Zucz) Mihállyal szemben őt állította. 8. Tót (Tot) Ferencné Ilona velünk szemben személyesen megjelenve vallomást tett egykor a Burgundia (Burgundiensis) utcán lakva, a Szilágyi (Zilagj) István és Szabó (Zabo) György házának szomszédságában, a házát ára szerint adta el örökös jogon Kanizsai (Kanisaj) Györgynek 8 forintért. 115. oldal 1. Kegyelmes és nemes Csukat (Czukat) Lénárt felséges úr, valamint a Váradi (Varadiensis) Káptalan két megkereső levele és oklevele Károlyi (Karolj) Ábrahám és Mihály deák, a tekintetes Bethlen (Bethlen) Gábornak, Isten kegyelméből Erdélyország (Transylvania) fejedelmének, kegyes urunknak megbízottai elküldettek több paranccsal február 6-án, hogy menjenek a városba, a nagy létszámú tanáccsal működjenek együtt, az általunk kiadott levelekkel és a felügyelő úrral összhangban, adják hírül és hirdessék név szerint nagyságát. Nehogy azt a 2000 forintot (bizonytalan kezdet) amit azelőtt a nagyságos Enyingi (de Ennjng) Török (Thörök) István úrnak még életében évenként megadtunk és törvényes utódainak magva szakadtával a nagyságos Nyári (Njarj) Istvánnak valamint tisztségviselőinek is megadjuk...(?) Február 7. 2. A cegléd (Czegled) utca két új kapitánya Serfőző (Serfőző) Gergely és Fóris (Foris) Gordon (Gordon) Jakabbal szemben az érdemtelen ütlegelés ügyében a következő bírói ülésen feleljenek. 3. Túri (Thuri) Mihály szűcs Mészáros (Mezaros) Pállal szemben harmad napra feleljen. 4. Szabó (Zabo) Pál utódai egyrészt, valamint Szabó Demeter elsőszülött között másik részről ellene mondással megtitják, hogy a piactéren lévő atyai házukat szétosszák, így határoztunk. Mivel Szabó Demeter, az szépatyjok, és anyjok testamentumát produkálván, a folytonosság erejével statuálja azt, hogy az ház soha el ne adhassék, valamíg az unokák lesznek, hanem egyikről másikra maradjon, és ezáltal az atyafiak között is, divízióra semmiképpen nem mehet.

Next

/
Thumbnails
Contents