Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1610, 1618-1619 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 38. (Debrecen, 2007)

4. Gömböc (Geomböcz) Gáspár tiltakozik és leíratta, hogy egy Nagy (Nagj) Péter nevű bitang hajdú őtet valami méltatlan diffamációt reá keltvén. Bíró uram eleiben citálta volt. Az törvény a hamadik napon bizonyságra bocsátotta, hogy ott bizonyítsa meg, hogy aperte mondta azt neki, Gömböc Gáspár, hogy éjszaka otthon nem létében Nagy Péter az leányát és menyecskét is kiijesztette az házból, és elfutottak annak meg bizonyítására mindeddig is nem készültek el. 5. Szűcs (Zucz) Ferenc bizonyos szolgálóeánya paráznaságból a leánykát szült, amikor kikérdezték, hogy kitől fogant, először és másodszor másokat nevezett meg, végül harmadszor az urát, nevezett Szűcs Ferencet, a házasságtörésnek ezt a bűnét elegendően bizonyította. Aztán ismételten a törvény elé rendelve visszavonta, hogy hamisan vádolta, és saját szájával kijelentve annak becsületét helyeállította. Ezért a szenátus kegyelméből 30 krajcárra büntették és a városból kiűzték. 87. oldal Október 9. 1. Várkony (Varkon) János a Hatvan utca (Hatvan ucza) vicekapitányai ellen Deák (Literaratus) Györgyöt állította a prókátorságba. 2. Gyetre (Gietre) Mátyás felesége Szabó (Zabo) András ellen Kása (Kasa) Mártont állította, a másik fél pedig György deákot rendelte. 3. Gyetre (Gietre) Mátyás felesége Szabó (Zabo) Andrást, a vejét 30 forint adósság miatt lefogattatta az elégtételt siettetve. Mindazonáltal Nagy (Nagi) Péter beavatkozva ellentmondott ezen ügyben, hogy tudniillik öt évvel ezelőtt neki is a nevezett Szabó András adósa lévén 28 forinttal kötelezte magát mindenki más ellenében adósságának kiegyenlítésére, hogy senki más a fent említett adósság keresete ellen nem jöhet. Most pedig határoztak, hogy Nagy Péter saját esküjét tegye le a szokásos módon, hogy mind eddig is őtet Szabó András az 28 forint adósságtul meg nem elégítette, esküt letéve először ő maga a biró úrtól elégtételt nyer. Azután a Gyetre Máté nevezett feleségét kielégítse. ítéletünk ellen a felperes a szenátushoz fellebbezett felülvizsgálatra. 4. Gyapoli (Gyapolij) Gergelyné egy bizonyos tolvaj, Sós (Sos) András ellen tanukkal bizonyítson, hogy az ő fia dolmányát az ostoron alól ez az Sós András lopta el, Szoboszlón (Zobozlon) csináltatta magához ott való szabóval. 5. Kocsis (Koczis) Gergely, Portörő (Portörö) Jakab veje a Német utcában (in piatea Nemet) elénk rendelve kijelentette: Mivelhogy maga nem is régen ugyanebben az utcában, a déli részen vásárolt házát, amely keletről Kovács (Kovacz) Ferenc, nyugatról pedig Szűcs (Zucz) János szomszédságában van és fekszik, örök jogon adta és eladta Újhelyinek (Uijheli) nevezett Kovács (Kovacz) Istvánnak 39 forintért azzal a feltétellel, hogy a következő pünkösd ünnepéig ezen Gergely mint régi vendég békességben lakjon benne. Ő maga is kitöltve az időt, a teljes házat magáról a vevőre átíratja és a házból kimegy. Az a fél, aki ezen megegyezést közöttük megtörné, teljes 39 forintra büntettessék. 88. oldal Október 1. 1. Szilágyi (Zilagj) János előttünk személyen hivatva kijelentette, hogy a Kiscsapó utcán (In piatea Kijs Czapo) lévő atyai házát, amely keletről Szappanos Deák (Zappanos

Next

/
Thumbnails
Contents