Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1608-1609 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 36. (Debrecen, 2005)

esnénk, tehát mi törvényben értek minden törvény nélkül meghalljuk, annak felette ugyanazon fejünk kötése alatt kötünk magunkat, hogy soha erről ez fogságról meg nem emlékezünk, ha pedig megemlékezünk, valakit debreceni (debretzeni) embert megháborítanánk, az vagy másnál az dologért megháborítanak, bosszút álljanak titkon, vagy nyilván, tehát érdemek szerént megbüntetődjünk. Voltak ezek közt szerzők Hódos (Hódos) Ferenc, Király (Kiral) Boldizsár, Kovács (Kowats) Demeter, Andró (Andro) Benedek, Nagy (Nagj) Jakab előtt. 1. Szegedi (Zegedi) Nagy (Nagj) Ferenc esküdjék meg, hogy az hátramaradott 20 forintról megelégítette Váci (Vatzi) Nyerges (Nierges) Pált hatalmasul vött rajta az mit vött. 2. Sarki (Sarki) András nem jelent meg Csibró (Tswbro) István ellen. 3. Nagy (Nagj) Boldizsár felelő napot vött, és az törvény harmad napot hagyott neki. 4. Bacsó (Batsio) Gergely szolgáját Tatár (Tatár) Jánost visszaítélte az törvény, hogy visszamenjen, és jámborul szolgálja. 5. Király (Kiral) Gergely a Kovács (Kowats) Ferenc vagyonát 300 forintig letiltja. 123. oldal 1. Bőr (Beor) Györgyné megeskütt huszonharmadfél forintra egy ló áráért az mely lovat Kis (Kjs) Kató vött volt az Bőr Györgyné pénzen. 2. Deli (Deli) Bálint bizonyítsa megh az szolgája, Aranyi (Arani) Pál ellen, hogy ellen bocsátotta az istállójában az lovat és úgy sántult megh. 3. Az szolgája is feleleti szerént bizonyítsa megh, hogy ö maga kötötte az istállóban is az lovat, és azután is járt rajta, és ü magha vonatta le az lovat, és úgy tekertette ki az ló lábát. 4. Köntös (Keontheos) Pál Szegedi (Zegedi) Jánost Nagy (Nagj) Boldizsár ellen prókátornak vallja. 5. Tót (Thot) Mihály uram Lakatgyártó (Lakattgjartho) Jánost Szántó (Zantho) Gergely ellen prókátornak vallja. 124. oldal Június 10. 1. Katalin asszony, a Szappanos (Zappanos) István felesége Kása (Kasa) Mártont Kocka (Kotzka) Istvánnal szemben prókátorának állította. 2. És Kocka (Kotzka) István Szentpéteri (Zentpeteri) Jánost ugyancsak azzal szemben prókátorának állította. 3. Tekintetes szalárdi (de Zalard) Kovács (Kowats) János Ilonával, feleségével szemben Szentpéteri (Zentpeteri) Jánost prókátorává tette. 4. Ilona, a Kovács (Kowats) János felesége, Nyüvedi (Newedij) Menyhértet gondviselőjévé, Kása (Kasa) Mártont prókátorának állította a eákkal szemben. 5. Úgy határoztunk, hogy Patkó (Pattko) Mihályné Duskás (Duskas) András ellen az leánya dolgában, ki felesége Duskás Andrásnak, Szíjgyártó (Zigjartho) Jánosnét, Márton (Marthon) Jánosnét és több, vér szerént való atyjafiait ez fejében és tisztességében való kauzában bizonyságul be nem adhatja. 6. Szalárdi (de Zalard) Kovács (Kowats) János Ilona nevezetű felesége férjével, Kovács Jánossal szemben harmad napra feleljen.

Next

/
Thumbnails
Contents