Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1608-1609 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 36. (Debrecen, 2005)

nincsen teljes hatalmával sem bocsátta Somogyi Imrénét, hogy törvény szerént keresse Dombai Mihályt. Azért Dombai Mihály oda Szegedre menvén ott igazítsa dolghát. 4. Katalin asszony, aki először a Székely (Zekel) Gáspár, most pedig a Nagy (Nagj) György felesége ezt a Nagy György urat, férjét, a Fekete (Fekethe) István feleségével, Orsolyával szemben leányát teljes jogú gondviselőjének állította. 5. Ugyancsak ezek közt a felek között így határoztunk, hogy Nagy (Nagj) György élhet az szabadsággal, de mivel ami látható örökséghe nincsen, az mely az summát felérné időközben lefoglalják. 350. oldal 1. Tekintetes Kolozsvári (de Koloswar) Török (Theoreok) Pál Szentpéteri (Zentpeteri) Jánost Kádas (Kádas) Deák Györggyel szemben igaz prókátorának állította. 2. Mivel a Szúnyog (Zunioghi) András a 800 forint ügyében Som (Som) Lőrinccel szemben, aki most Herpályban (in Herpal) lakik azzal érvel, hogy ő nemes személy, hogy őt mint nemes személyt a Som Lőrinc maga módján az ő illetékes bírája előtt tartozunk perbe fogni. Úgy határoztunk, hogy mivel a város első régi törvénye és szokása úgy tartja, hogy a debreceni (debretzeniensis) nemes személyeknek itt a mi törvényes bíróságunkon lenni idegenekkel szemben nem kötelesek, ezért a Som Lőrinc a Szúnyog Andrást mint nemes személyt az ő illetékes bírája előtt tartozik perelni. 3. Kobak (Kobak) Tamás felperes és Kerékgyártó (Kereekgjartho) Miklós alperes között egy kert kapuja végett így határoztunk. 4. Hogy Kobak (Kobak) Tamás bizonyítsa megh, hogy az az peres kapu teljességesen övé. 5. Anna asszony a Kádas (Kádas) István felesége Kakas (Kakas) Istvánt Dobszai (Dobzaj) Demeterrel szemben Esztárban (in Eztar) lakván azok faluja nevében prókátorának állítja. 6. Ugyancsak ez az Anna asszony, a Kádas (Kádas) István felesége a Dobszai (Dobzaj) Demeterrel szemben a 9 forint földbér ügyében keletkezett perben harmad napra feleljen. 351. oldal 1. Nemes Pribék (Pribék) Zsófia asszony, aki először a néhai Nádudvari (Nadudvarj) más néven Szabó (Zabo) Lőrinc, most pedig a Németi (Némethi) Ferenc felesége fiát, Miklóst, aki az említett néhai Nádudvari, más néven Szabó Lászlótól, férjétől származott első fiú, elénk hozta és amennyire megítélhettük 8 éves lehetett. 2. Ez a Pribék (Pribék) Zsófia hites férjét Németi (Németi) Ferencet teljes jogú gondviselőjének, Kakas (Kakas) Istvánt prókátorának állította Kánya (Kania) Jánosnével szemben. 3. Ez a Kánya (Kania) Jánosné asszony az előbb említett Pribék (Pribék) Zsófiával és annak fiával, Miklóssal szemben a Nádudvari (Nádudvari) Lászlótól származott bizonyos javak ügyében, ahogy követelik az utódok, harmad napra felelni kell. Április 25. 4. Nemes Dombai (Dombaj) Deák Mihály a Németi (Némethi) Deák Pált a német asszonnyal szemben prókátornak állította. 5. Nagy (Nagj) György és annak felesége, Katalin a nemes Rónai (Ronaj) Gáspárt azok leányával, a Fekete (Fekete) István feleségével szemben prókátorrá tette. 6. Kánya (Kania) Jánosné asszony Pribék (Pribék) Zsófiával, a Németi (Nemetij) Ferenc feleségével szemben és a nádudvari (Nadudvarj) Miklós fiával szemben a Szentpéteri (Zentpeteri) Jánost prókátornak állította.

Next

/
Thumbnails
Contents