Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1606-1607 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 35. (Debrecen, 2002)

1. Vince (Vince), más néven Bihari (Biharj) Gergely, mint felperes és a Vince Gergely felesége, Erzsébet, mint alperes között a paráznaság és a méregkeverés ügyében így határoztunk. Hogy a felperes asszonynak, Benedekné Ilonának a tanuk vallomásából, melyek sokak, mind nyilvánvaló paráznasága emellett odakötő varázsló volta, azért fennáll, hogy a dolog s veszekedés e két fél között mint esett, a paráznaságból esett, s indult, Vince Gergely is paráznasága kitetszik, de mivel Gergely is e gonoszságért büntetése az Istentől már megvagyon, mert a házasságra erőteljében, a paráznaságért nem büntetődjék, hanem minthogy hatalmasul az asszonyt a városon megverte, taglotta, bíró uram ellen a hatalomért 20 forinttal büntettetik. Benedekné Ilona pedig azután, ha a gyermek születik, minthogy Vince Gergely felperes lévén, harmad magammal esküdjek a fejére, hogy őtet vesztette meg. 2. Mivel Balog (Balogh) István és Vég (Vegh) Kristóf a Szentpéteri (Zentpeterij) János deák, azok ügyvédje által a Szappanos Gergellyel, a Balog János felhatalmazottjával szemben a Szappanos Tamással szembeni ügyben 430. oldal és azt az ügyet az ország törvénye mellett nem támadják meg, Szappanos (Zappanos) Benedeket sem, de kihirdetik a városban és a felperesek vádat emelnek ellene Balog (Balogh) István és Vég (Vegh) Kristófné egyenként 9 márkában, most a vásári szabadságban külön-külön 18 márkában, ketten 36 márkában lettek elmarasztalva, és a Szappanos Benedek gondviselőnek ügyéből, a Balog János fő-és jószágvesztéssel tartoznak. 1. Ugyancsak ez a Szentpéteri (Zentpeterj) János a Szappanos (Zappanos) Tamás ügyvédje jóllehet már a perben megbízást nyert, és ki is hirdették, mivel a Balog (Balogh) István és Vég (Vegh) Kristófné a felperest nem idézik meg, nem erőltetik rá az ügyre, a pert nem tudják folytatni, mégis sürgeti és előadja, hogy ezért az ügyért letett pénzt nem akarja kiadni, mint hogy valamennyi rokon között szét kell osztani és el kell különíteni. Sőt, mivel a törvénnyel szemben már felszólították, ezt a dolgot sürgeti a felperes, 28 márkában megegyeznek. 431. oldal 1. Szappanos (Zappanos) Benedek, a Balog (Balogh) János felhatalmazott gondviselője, mint felperes és Szappanos Tamás, mint alperes között a letett 447 forint és más pénzek ügyében, és más dolgok ügyében így határoztunk. Hogy mivel 3 pecsétes levélből nyilván megtetszik, melyet Szappanos Tamás maga adott Balog Jánosnak a Szappanos Benedek pénze ...(?)hogy ő nála tette le Balog János mint hü kéznél 447 forintját, s szó szerint részletesen ugyanúgy vagyon írva, hogy Balog Jánosné, és úgy vette kezéhez, hogy mint sajátját úgy bírjon, annakokáért azt a 447 forintot harmad napra úgy, amint kezében adta, adja ki Balog Jánosnak, vagy a teljes jogú gondnoknak, amely egyet maga fattyat ,mit pedig Szappanos Tamás elhordott Szappanos Pétertől, azokat hite szerint tartozzék előadni, az is adassék meg a felpereseknek. S ha mi közüket, s jussukat Szappanos Tamás, s a több atyafiak támadják e peres jószágért Balog Jánost, keressék érette a maga módján, Szappanos Tamás a Szentpéteri János deák, 432. oldal a saját ügyvédje által fellebbez a szenátushoz, továbbküldjük, mivela törvényszékre nem tudja vinni. 1. Kovács (Kowats) Jakab Szegedi (Zegedi) Ferenccel szemben harmadjára nem jelenik meg. 2. Es Vas (Vas) Márton Varga (Vargha) Lászlóval szemben harmadjára nem jelenik meg. 3. Bocsó (Botso) Györgyné úgy mint felperes, és Bocsó Lőrinc alperes között a fia jószága vezténél Bocsó Lőrinc kezénél vagyon letetetve az a törvény, hogy mivel Bocsó Györgynek adtak annyi jószágot kezében, kivel eddig a gyermeket mint saját fiát taglalhatja, ez meg

Next

/
Thumbnails
Contents