Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 29. - A Hajdú-Bihar megyei zsidóság történetének levéltári forrásai (Debrecen, 1997)

Debrecen város

természetesen csak klasszikus zene részére. Harmadik terv szerint kerületi levéltár lenne, ahová mindazokat az értékeket helyeznék el, amelyeket évszázadok során itt, és más levéltárakban összegyűjtöttek. A VB. elképzelése az, hogy 44 évre kérné bérbe az épületet, mert a beruházás több, mint egy millió forintot tesz ki. 44 év után a templom jellegének helyreállításával adnák vissza az épületet, ami azt jelenti, hogy a felhasználás során esetleg kisebb termekre felosztott hajót utódaink a mostani átadás időpontjának megfelelő állapotban bocsátanák a Hitközség rendelkezésére. Ismételten hangsúlyozta, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal képviselőivel történt beszélgetés is arra kötelez, hogy semmi olyan lépést ne tegyünk, ami a kegyeleti érzéseket sértené. Dr. Heves Laios elnök: Közölte, hogy az Országos Rabbi Tanácsnak a határozata az, hogy a templom jelleg ne szűnjék meg. Az épület kulturális célokra, muzeum, olvasó-terem, könyvtár, stb. részére használható, azonban hangverseny- teremként, még klasszikus zene céljaira sem használható. Ménes János vb. elnök: A feltételek ismeretében megoldható, hogy a templom jellegét adó külső díszítéseket megőrzésre átadják a Főrabbi Tanácsnak. /:P1. Mögen Dovid:/ nem volt ismeretes azonban az, hogy hangverseny céljaira nem hasznosítható az épület. Kérdezte, hogy komoly képzőművészeti kiállítás rendezhető-e majd az épületben. Dr. Schwartz Arthur elnök: A templomban zenélni nem lehet. Egyébként a Hitközség a VB. egyéb elgondolásait helyesli. A 44 év azonban nagyon hosszú, addigra a Hitközség megerősödhetik és anyagi fedezetet tud szerezni az újjáépítéshez. Szerinte a VB. több, mint egy millió forintot kell beruházzon ahhoz, hogy a kívánt célt elérhesse. Úgy gondolja, hogy inkább kevesebb költséggel kellene a célt megoldani és akkor a templom csak 15-20 esztendőre kerülne átadásra. Helyesnek tartaná, ha a szerződést olyképpen kötnék meg, hogy az felmondással megszüntethető legyen, ha az építkezéshez a Hitközségnek pénze lesz. Előadta, hogy a debreceni zsidóság létszám tekintetében az országban második helyen áll. Kérte, hogy olyan tervet készítsenek, aminek révén rövidebb idő alatt kapható vissza az épület. Egyébként a szerződéses megállapodás majd lerögzíti, hogy milyen legyen a templom visszaadáskori állapota. Dr, Heves Laios elnök: A MIOI. főmérnöke megtekintette az épületet, kérte a jelenlevő VB. főmérnök véleményét. Javasolta, hogy az épületet jelenlegi állapotában fényképeken örökítsék meg. Andrássv István főmérnök: előadta, hogy a templom kupolájának leégése befolyásolja a templommal kapcsolatos elgondolásokat. A Hitközséggel már többször tárgyalást folytattak ebben a kérdésben. Jelenleg a tetőzet alá van állványozva, a kupola visszaállítására a város nem gondol, ahhoz több, mint 0.5 millió forintra volna szükség. A terv az, hogy pillér-vázra előregyártott vasbeton elemeket alkalmazunk. A templom-jelleg megváltoztatására annyiban gondolunk, hogy a két sarok tornyot le kell bontani, ellenben a tervek kivitelét azok megmaradása sem zavarná. A belső oltári rész átalakítását végre kellene hajtani. Láng főmérnök, a MIOI. műszaki tanácsosa: Egyetértett az előtte felszólalókkal. Szerinte minimális összegnek kell tekinteni a rendes felépítéshez az egy millió forintot. Abból kupolát építeni lehetetlenség. Az a véleménye, hogy nem fogja 358

Next

/
Thumbnails
Contents