Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 29. - A Hajdú-Bihar megyei zsidóság történetének levéltári forrásai (Debrecen, 1997)

Debrecen város

által igazolva van az is, hogy a hitközség ez ajándékok elfogadása által hallgatólagosan beleegyezését is adta abba, hogy mi így együttesen végezzük imánkat. Nem lehet szó imaházról azért sem, mert az a pár szomszéd, a ki hozzánk imádkozni jár sem a helyiségért, sem a fűtésért, sem a világításért, sem bármely más címen semminemű szolgáltatást nekünk nem teljesít, sőt nem csak ilyet nem teljesítenek, de sőt mindnyájan részt veszünk az orthodox hitközség összes intézményeiben, és viseljük annak összes terheit, így a templomban is ülést váltunk, azért fizetünk is és az ünnepeken a hitközségi templomban végeztük és végezzük mindnyájan imádságunkat. A ./. alatti irás szerint a hitközség is csupán a nagy ünnepeken nem, s így máskorra engedélyezi az istentisztelettartást. Sem ethikai, sem morális, sem anyagi tekintetben, sem a hitközség egysége tekintetében mi semminemű hátrányt nem okozunk a hitközségnek, miért is, tisztelettel kérjük a tekintetes közigazgatási Bizottságot, hova e felebbezésünk felterjesztését kérjük méltóztassék esetleg vizsgálat elrendelésével a fentiek valóságáról meggyőződni s ezek után a 11941/1906 sz. tanácsi végzés megváltoztatásával az abban foglalt rendelkezéseket hatályon kivűl helyezni. Tisztelettel Weiszenberg Vilmos „ Hugó „ Sándor HBML IV.B.1405/b.208. - IV.A.29/1907. 71. Debrecen, 1907. március 21. A WEISZENBERG-FÉLE MAGÁNIMAHÁZ BETILTÁSA Rendőrfőkapitány 1863/1907.rfk. számú jelentése Weiszenberg Vilmos, Sándor és Húgó testvérek magánimaház tartása ügyében.­Véghatározat. A Weiszenberg Vilmos, Sándor és Hugó orthodox izraelita hitközségi tagok által Debreczenben a Tizenhárom város utcza 39 számú házban fenntartott izr.- magán imaház ezennel beszüntettetik, a további isteni tiszteleteknek otthon leendő tartásától különbeni karhatalommal leendő feloszlatás terhe alatt nevezettek el tiltatnak s Debreczen sz.kir. város rendőrfőkapitánysága utasittatik, hogy jelen határozat jogerőre emelkedése után az említett izr. magánimaházat, szükség esetén rendőri karhatalom alkalmazásával is zárja be, illetőleg az isteni tiszteletnek ottan leendő tartását esetről-esetre akadályozza meg; mert: 308

Next

/
Thumbnails
Contents