Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 29. - A Hajdú-Bihar megyei zsidóság történetének levéltári forrásai (Debrecen, 1997)
Debrecen város
czélszerűség hátrányával is azon áldozatot, hogy a Bima az ő kívánságuk szerint legyen felállítandó, noha ezen kívánságok az 5./. alatti kifejtés szerént sem törvényre, sem gyakorlatra alapitható nem vala, s noha ezen kívánságuk az ./. alatti tervezetre való aláírásuk alkalmával önnön magoknak még eszökben sem volt, s csak később, s világosan csak felforgatásra czélzó izgatás utján szülemlett, mely izgatás, visszavonás és pártoskodás szelleme fájdalom, oly régi idők óta a község elöljáróságainak időről időre a mint kénytelen visszavonulásra okul szolgált, úgy a közjónak, a hitközség szellemi és anyagi felvirágzására czélzó intézményeknek örökös akadályát képezi, s bár a közelebbi időben hanyatlani látszott, fájdalmasan esik tapasztalni, hogy nehányak körében még oly makacs megtévesztéssel bir, csak néhányak körében-mondjuk,- mert hiszen ezen folyamodásnak tiz aláírói is őszintelenűl és jogositatlan pretendálják magoknak, hogy azon községi tagok nevében panaszkodnának, kik a Bima iránt fellépett elégületlenek sorából visszalépve 1200 ftot lefizettek, ezen összeget nem a panaszkodó tiz községi tag fizette be, sőt a panaszkodók azoknak csak egy részét képezvén, valamint az egész nevében fellépni, úgy ezen egész summát visszakövetelni a dolog bármely állásában jogosítva sem lennének. De utoljára mi ok volna többé a panaszkodásra ott, a hol panasznak tárgya nincs, a Bima épen a panaszkodók kívánságának megfelelőleg van felállitva.Mellynél fogva a kifejtettek alapján ezennel mély tisztelettel esedezünk a Tekintetes Nemes Tanácshoz, hogy a panaszkodó Weiss Ferencz és kilencz társait szemlátomást helytelen, alaptalan, oknélkűli és alkalmatlan folyamodásukkal elutasítani, a község kebelében való békétlenség és egyenetlenkedés terjesztésért a községi elöljáróság tekintélyének oknélküli megtámadásáért hatályos szigorúsággal megfenyíteni, a községi rendhez való alkalmazkodásra, a községi választmány és elöljáróság irányában való engedelmességre és tiszteletre egyszer mindenkorra utasítani méltóztassék, annálinkább, mert ezen folytonos párttusák, és oknélküli lázongások között a községi rendet fentartani, s a község belkormányzatát vezetni immár teljes lehetetlen teljes tisztelettel lévén A Tekintetes Nemes Tanácsnak’ a helybeli izraelita hitközség nevében Klein Ignácz községi Elnök. HBMLIV.B. 1109/1.163. - 3929/1866. 25. Debrecen, 1867. augusztus 6. A PESTI IZRAELITA KERESKEDŐK ÁLTAL ÖNKÉNYESEN FELÁLLÍTOTT TEMPLOM BESZÜNTETÉSE Tekintetes Polgármester Ur! 269