Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 29. - A Hajdú-Bihar megyei zsidóság történetének levéltári forrásai (Debrecen, 1997)
Debrecen város
az első kérés, tudni illik a csere alku s az ujjonnan szerzett háznak nevekre való által írása, s annak a telek könyvbe valóbeiktatása, mely mint hogy illy szent czélra és legfelsőbb rendeleti nyomán szándékoznak tenni azt, az 1853-ik évi October 2-kán kelt Császári rendelet sem tilthatná, egyenesen a Cs.K. tekintetes Járás biroság körébe tartozván, folyamodók ennek eszközlése végett oda lennének utasítandók,- a mi továbbá azon kéréseket illeti, hogy az általok ujjonnan szerzett ház telekre melyre az ima ház szandékoltatnék építetni Hatóságilag engedtetne meg, erre nézve a bizotmány habár egyelőre is azon véleményben van, hogy az rendőri tekintetben annyival inkább kifogás alá nem húzható, és így megengedhető lenne, mível napkeletről az egész épület egy oldal utczára esik, maga a telek is 253 négy szeg őlnyi,- de miután a Hatóságnak az építéseknél csupán szépítés, és tűzrendőri tekintetekben kel hatóságilag intézkedni, azt mind addig eszközölni nem lehet, mig a terv be nem mutattatik, erre nézve is tehát azon véleménvben van a bizotmány, hogy ha minden tisztába hozatott, az épület tervét mutassák bé, s majd későbben történendő vizsgálat nyomán nyerhetik meg az építésre a Hatósági engedélyt. Szőllősy tanácsnok Kádár Ferencz mérnök HBML IV.B.l 109/1.40. - 4356/1855 10. Debrecen, 1855. július 5. A MEGYEI HATÓSÁG TÁRGYALÁST RENDELT EL AZ ISKOLAALAPÍTÁSRÓL A hellybeli Izraelita közönségnek a mai napon Ország Fejedelmi Biztos közben jövetelével, az é városban általuk fel állíttatni rendelt elemi iskolák tárgyában tartott gyűlésében lejendö meg jelenés végett történt szóbeli ki küldetésemhez képest vagyon szeretsém jelenteni, hogy az érdeklett,a mai napnak délelőtti óráiban, Cs.h.t. Megye hatósági Biztos Tettes Novák Urnák közben jövetelével tartott községi gyűlésben, a mellyhez hellybeli R. Cath. elemi iskola Igazgató t. Kardhordó Ambrus Ur is közben jött, meg jelenvén az iskola fel állítás iránti tárgyalásban részt vettem, mellynek eredményét, az említett községnek Elöljárói, ezen t. Városi Hatósághoz, annak idejében be fogják jelenteni. Nagys Beniamin Tanácsnok HBML IV.B.l 109/1.33. - 947/1855. Az irathoz mellékelt listán 84 lakos neve van felsorolva, 349 fővel. Ebből a gyerekek száma 191, a 6-12 éves 62 fő. 257