Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 28. - Debreceni alapítványok a 20. században (Debrecen, 1997)

Dokumentumok

23 Az alapítvány évenkénti jövedelme a debreceni ref. lelkészképző intézet legalább két olyan theologusának adandó ki, akik a héber nyelvben s az ószövetségi tudomá­nyokban való előmenetelükkel kitűnnek. Az ösztöndíjat a lelkészképző intézet igaz­gatójának meghallgatása után a tiszántúli ref. Egyházkerület püspöke adományozza a tanév második felének elején. Az alapítvány tiszta jövedelmének legalább 80 %-a kiadandó. Afelett, hogy kettőnél többen is részesülhetnek-e benne, a lelkészképző intézeti igazgató meghallgatása után a tiszántúli ref. Egyházkerület püspöke határoz. Ha a fenti feltételeknek megfelelő érdemes növendék nem lenne, a ki nem adott kamat a tőkéhez csatolandó, de minden körülmények között oda csatolandó a tiszta jövedelem 20 %-a. Az alapítvány jövedelmeinek mikénti felhasználását kimutató számadás minden évben elkészíttetik és a vallás és közoktatásügyi minisztérium kifejezett kívánságára betekintés és ellenőrzés céljából, rendelkezésre bocsáttatik. TtREL II. 22. c. 1. A tiszántúli református egyházkerület 1922. június 27. napján tartott közgyűlése 276. sz. végzésével megerősítette. Debrecen. 1930. szeptember 22. 6. Özv. Baranyi Györgyné született Erdélyi Julianna alapítványt tesz a debreceni főiskolai énekkar részére. ALAPÍTÓLEVÉL Alulírott özv. Baranyi Györgyné született Erdélyi Julianna boldog emlékezetű fér­jem, néhai id. Váradi Baranyi György Debrecen városának volt polgára és boldog emlékezetű fiam néhai ifj. Váradi Baranyi György volt tartalékos honvédfőhadnagy, ki a világháborúban Premysl várának ostromát végigszenvedte, majd hatéves szibé­riai hadifogság után hazajőve a büdszentmihályi Gróf Dessewffy-uradalom hasznára volt - emlékezetére, kik a Debrecen város múltjában oly emlékezetes Váradi Baranyi Mihály főbíró családjának utolsó férfitagjai voltak, a debreceni főiskolai Énekkar részére 1 000 P. azaz Egyezer Pengő alapítványt teszek a következő feltételek mel­lett: 1. Az alapítvány neve Id. Váradi Baranyai György és ifj. Váradi Baranyai György alapítvány. 2. Az alapítvány összege 1 000 azaz Egyezer Pengő, amelyet ezen alapító okirattal együtt átszolgáltattam a kollégiumi Énekkar jelenlegi elnökének Dr. Szentpéteri Kun Béla egyetemi ny. r. tanár úrnak. 3. Az alapítvány rendeltetése: Az alapítványi összeg a debreceni ref. kollégium kezelése és felügyelete mellett gyümölcsöztessék és kamatainak 60 %-a minden esztendőben ünnepélyes keretek között osztassák ki az énekkar buzgó és szor­galmas tagjai között.

Next

/
Thumbnails
Contents