Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 28. - Debreceni alapítványok a 20. században (Debrecen, 1997)
Dokumentumok
165 2.1 A tiszántúli református egyházkerület kötelezőleg kijelenti, hogy ezt az évenkénti 70000 korona hozzájárulásai összeget, amennyiben a református hittudományi kar már az 1914-15 tanévvel tényleg megnyillik, 1914 szeptember 1-ével kezdődő s azontúl is mindenkor a hittudományi kar állandó működésének föltétele mellett, minden évben szeptember 1 -én kezdődő negyedéves előzetes részletekben vagy a m. kir. központi állampénztárba, vagy pedig a m. kir. vallás és közoktatásügyi minisztérium kijelölése szerinti más állampénztárba hiánytalanul befizeti. 3./ Kijelenti azonban a tiszántúli református egyházkerület, hogy az előző pontokban tárgyalt 70000 koronás évi állandó hozzá járulás beszolgáltatásának a föltételéül, a jelen alapítólevél 2 pontjában megjelölt kikötésen felül mindazoknak a megállapodásoknak teljesítéséhez és állandóan megtartásához is ragaszkodik, amelyek a vallás és közoktatásügyi m. kir. minisztériumtól 1913 május 21-én 12765 szám alatt a tiszántúli református egyházkerület püspökéhez a debreceni m. kir. tudományegyetem hittudományi karának szervezetére vonatkozólag intézett átiratához A./ jel alatt csatolt mellékletben 1-8 pontok alatt felsorolva vannak. Ez az AJ jelű melléklet így szól: AJ A debreceni tudományegyetem hittudományi kara. 1. / A debreceni m. kir. tudományegyetemen egy, mégpedig református hittudományi kai- tártaik fenn, mely az 1914-15 tanév kezdetével megnyílik. 2. / A református hittudományi karon tanárokul akár meghívás, akár szabályszerű jelölés alapján csak református vallású és lelkészi minősítésű egyének alkalmazhatók. A meghívandók a meghívást elfogadó nyilatkozatukhoz, a pályázók pedig pályázati kérvényükhöz a tiszántúli református egyházkerület és a debreceni egyház részéről alakított bizottság olyan nyilatkozatát kötelesek mellékelni, melynek értelmében egyházi szempontból hittudományi tanszék betöltésére alkalmasak és méltók. Ugyanily módon történik a református hittudományi karon az esetleg szervezendő egyházjogi, vagy bölcsészeti tanszék betöltése; e tanároktól azonban nem kívántatik meg feltétlenül a lelkészi minősítés, hanem a megfelelő jogi és államtudományi, illetve bölcsészetkari végzettség. Az e pontban érintett bizottság tagjai: az egyházkerület főgondnoka, a püspök és a debreceni református egyházközség hivatalban idősebb /lelkészi vagy világi/ elnöke. E bizottság elnöke az egyházkerület elnökségének hivatalra nézve idősebb tagja. 3. / A református hittudományi kar tanárait az 1912.XXXVI. t.c.6.§-ának 1. és 2. bekezdése értelmében, a vallás és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére O Felsége a király nevezi ki. A vallás és közoktatásügyi miniszter ezen legfelsőbb helyen való előterjesztéseit a 2. pontban érintett bizottság meghallgatásával teszi meg és legalázatosabb előterjesztéséhez a bizottság véleményes jelentését mellékeli. 4. / A hittudományi karon egyelőre hét tanszék szerveztetik. Ezek volnának: a./ új- szövetségi írásmagyarázat és újszövetségi theológia; b./ ószövetségi írásmagyarázat és ószövetségi theológia; c./ egyháztörténelem, d./ dogmatika; e./ vallásbölcsészet és